A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor március 15-i ünnepi beszéde Nagyszalontán
MÁÉRT - 2017. március 15., szerda 19:42

Tisztelt Ünneplők, kedves barátaim!
 
Embert próbáló nehéz időkben mind az egyénnek, mind a közösségnek szüksége van kapaszkodókra, támpontokra, olyan világító tornyokra, amelyek eligazítják az úton, kivezetik az útvesztőből, megmutatják a jó, a járható, a helyes utat.
Ezek lehetnek azok az értékek, amelyek kiállták az idő próbáját, azok a pillérek, amelyekre hidat lehet építeni, és csakis az ilyen pillérekre érdemes hidat építeni.
Március 15-e, a magyar szabadságharc napja az erdélyi magyarok számára egyaránt alkalom a megemlékezésre és a számvetésre, de világítótorony is nehéz időkben, igazodási pont akkor, amikor feje tetejére áll körülöttünk a világ. Emlékezünk a forradalom hőseire, Petőfi, Kossuth, Vasvári és a többiek nagyszerű tetteire, köztük az itt, Nagyszalontán élt Arany Jánosra is.
És mindeközben számot vetünk mai szabadságunk helyzetével is: hol tart, meddig jutott az erdélyi magyarok szabadságának ügye. Igazodási pontként használjuk, világító toronyként tekintünk rá, mert megtanultuk, hogy az emberhez méltó életet mindig a szabadsághoz kell igazítani. Másképpen: szabadság nélkül csak annak állandó hiányát érezzük, és nem lehet emberhez méltó életet elképzelni.
Ezért tört ki a forradalom 169 évvel ezelőtt, ezért szálltak szembe a szovjet elnyomókkal 1956 forradalmárai, ezért fordultak szembe a kommunista diktatúrával százezrek 1989-ben, és a szabadságért, az anyanyelv használatának szabadságáért mentek az utcára a magyarok 1990 márciusában Marosvásárhelyen.
27 év után eljött az ideje annak, hogy Románia hivatalosan is elismerje, hogy március 15-e a mi ünnepünk, a romániai magyar nemzeti közösség ünnepe, és erre ma törvénytervezetet iktattunk a parlamentben.
Hölgyeim és uraim!
Békésebb esztendőkben több idő jut az ünneplésre. Az olyan években, mint amilyen a mostani is, több figyelmet kell szentelnünk az előttünk álló kihívásokra, az elvégzendő feladatokra. Több időt kell most szentelni a jelenre és a jövőre, mint a múltra, mert történelmünk dicső eseményeit senki sem veheti el tőlünk, ám az utánunk jövő nemzedékek életéért ma mi vagyunk felelősek.
Azt mindenkinek látnia és értenie kell: a szabadság mifelénk nem sziklaszilárd építmény, hanem inkább folyamatos gondozást igénylő kert. Nem egyszer kell megépíteni, hanem évről évre újra és újra. Vannak göcsörtös öreg fái, azokat metszeni kell. És újakat telepíteni is szükséges.
A mi szabadságunk nem olyan, mint a Csonka torony Arany szobra, mely még azt is elviselte, ha randalírozó katonák gépfegyverrel lőtték. Onnan figyel bennünket kissé viharverten, és akkor is figyelni fog évszázadig, ha nem jönnek gondos restaurátor kezek kijavítani az idő ejtette sebeket.
Nem úgy van az a szabadsággal, hogy egyszer kivívjuk, megteremtjük, és utána nincs más dolgunk, mint javítgatni, állagot megóvni. Szeretnénk, akarjuk, hogy így legyen, de nem ez a helyzet mifelénk erdélyi magyarokkal.
Szeretném, ha pontosan értenénk egymást.
Románia ma többé-kevésbé szabad ország, vagy legalábbis annak a látszatát kelti. Közösségünk számos jogot vívott ki a rendszerváltás óta. Ezek egy jelentős részével tudunk is élni, egy másik részük azonban csak papír maradt. Papírforma szerint jól állunk, mondhatnám, ha vicces kedvemben volnék. De nem vagyok.
Az elmúlt időszak fejleményei pedig egyenesen azzal fenyegetnek, hogy azt is elveszítjük, amit kivívtunk. És nemcsak mi, magyarok, de az ország valamennyi polgára.
Romániában ma kemény harcot vív a látható állam a láthatatlan állammal, a választott politikusok az erőszakszervezetek titkos koalíciójával.
Bizonyosan sok baj van a politikusokkal. Nagy gond a korrupció, az egész politikai osztályra, még a tisztességes közéleti emberekre is rossz fényt vetnek a korruptnak látszó és annak bizonyuló politikusok. De van egy jó hírem: ahogyan őket megválasztották, úgy le is lehet váltani. A politikus az életét a nyilvánosság előtt éli – és a nyilvánosság ítéletet mond felette még akkor is, ha az igazságszolgáltatás ezt elmulasztaná.
De ki válthatja le a láthatatlan hatalmat? Leváltható-e az erőszakszervezetek titkos koalíciója?
Itt viszont van egy rossz hírem!
Parlamenti választásokon biztosan nem!
Ma Románia válaszút előtt áll! Választania kell a jogállam, a parlamentáris demokrácia és a láthatatlan, de autoriter hatalom között. Választania kell a jogkövető és az emberi jogok tiszteletére épülő, illetve a demagóg, populista retorika mögött meghúzódó jogtiprás között. Választania kell a szabadságjogok vagy azok perverz korlátozása között.
Nekünk arra kell választ adnunk, hogy mi, romániai magyarok mit akarunk. És a mi válaszunk egyértelmű kell hogy legyen. Nekünk nem az a dolgunk, hogy ebben a harcban az érzelmeinkre hallgatva hozzunk döntést, nem az a dolgunk, hogy egyik vagy másik politikai tábornak tetsző álláspontra helyezkedjünk. Mi akkor döntünk helyesen, hölgyeim és uraim, szabadságszerető barátaim, ha azokhoz az értékekhez és elvekhez ragaszkodunk, amelyek nélkül nem lehet méltóságteljes és szabad életet élni.
Az autoriter politika gyomját, élősködőit el kell távolítani a szabadság kertjéből. Különben előbb a gyepet, aztán a fákat is megtámadják és elpusztítanak mindent.
A hatalmi ágakat szét kell választani, és az alapvető emberi és szabadságjogokra kell építeni azt a bizonyos hidat, ami a jelen fölött átívelve összeköti a múltat a jövővel.
A képlet sajnos veszedelmesen egyszerű.
Beszélhetünk-e vajon jogállamiságról, ha a parlamentben megszavazott törvényeket nem alkalmazzák, ha azokat nem tartják tiszteletben?
Beszélhetünk-e vajon jogállamiságról, ha az oktatási törvénynek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar nyelvű oktatásra vonatkozó paragrafusait öt év után sem léptették érvénybe, és ezért senkit sem vonnak felelősségre?
Milyen jogállam az, ahol csupán ügyészi eljárással, végleges bírósági döntés nélkül a megszűnés határáig lehet eltolni egy iskola működését? Ahol a marosvásárhelyi római katolikus líceum jövőjét veszélyeztetik? Milyen jogállam az, ahol több mint négyszáz gyermeket fosztanak meg attól a jogától, hogy anyanyelven tanuljon, a szülőket attól a jogtól, hogy azt az iskolát válasszák gyermekeiknek, amelyben megbíznak? Milyen jogállam az, ahol az ügyész a szülők és a gyermekek vallási hovatartozásáról érdeklődik és megtiltja, hogy a nyilvánosság előtt beszéljenek a vallatás részleteiről.
Valós-e a jogállam, ha a Románia által ratifikált, kisebbségekre vonatkozó egyezményeket nem tartják be? Ha az alkotmánybíróság döntései csupán papírra vetett betűk maradnak?
A válaszunk egyértelmű: nem beszélhetünk jogállamról, egyre távolabb vagyunk attól, amiért 1989-ben utcára mentünk, amiért 1848 forradalmárai fellázadtak. Ez a posztmodern rabság, a posztmodern feudalizmus.
A demokrácia alapintézményeiről mit is feltételezhetnénk, ha azok nem tartják be az alkotmánybíróság döntését, miszerint a SRI nemzetbiztonsági anyagaira nem lehet büntetőeljárást építeni, de továbbra is úgy nyitnak meg ügyeket, hogy azokat csakis a titkosszolgálat megfigyeléseire alapozzák?
Igen, tisztelt Ünneplő Közönség – itt tartunk ma március 15-én.
Veszélybe került a jogállam és ezzel veszélybe került a szabadság is – mindannyiunk szabadsága, a magyaroké, de lassan a románok szabadsága sem lesz biztonságban, mert a jogfosztás és a szabadságjogok korlátozása csak ideig-óráig tesz különbséget magyar és román között. Mint ahogy szabadok sem lehetünk külön-külön, de egymás ellenében sem. Ez is 1848 öröksége és üzenete.
Ezért üzenjük román barátainknak is innen: a mi szabadságunk az ő szabadságukból semmit sem vesz el. A mi szabadságunkkal, hogy magyarként megmaradva éljünk őseink földjén, szülőföldünkön, nem csorbul az ő szabadságuk. Nem bűn az, ha valaki szereti saját nemzetét, s tudnia kell úgy szeretni azt, hogy ne a másik rovására tegye. Ezt itt Partiumban sem, de Erdélyben sem kell hosszasan magyarázni. A 21. században ideje megtanulni nem egymás ellenében szeretni sem az anyanyelvünket, sem a kultúránkat, sem a nemzetünket. Ha ezeket az értékeket egymás mellé helyezzük, akkor azt látjuk, hogy jól elférnek egymás mellett, akkor mi, az értékek hordozói is el kell férnünk békében, szabadságban és egyenlőségben egymás mellett.
Szomorú dolog, hogy mindez még aktuális 27 évvel a rendszerváltás után.
Szomorú, hogy miközben március 15-ét ünnepeljük, a szabadság elvesztésének közvetlen veszélyeire kell figyelmeztetnünk.
Nincsen más hátra, harcolni kell tovább. Harcolni a 21. század eszközeivel, a szó, a kiállás erejével, az érvek súlyával és azoknak az értékeknek a felmutatásával, megvédésével, amelyek nélkül nincs szabad, emberhez méltó élet.
Ez a dolgunk, ez a kötelességünk.
Az igazságtalanság, a szabadság elvonása ellen soha nem könnyű harcolni.
Ma a személyes kockázatok kisebbek, a küzdelem talán mégis nehezebb, mint akkor, amikor legalább a frontvonalak egyértelműek.
A zsarnokság ellen egyszerűbb a harc, mint egy hibrid rendszer ellen. Mert jobban látni célját, működését – világosabb a határvonal, jobban látszik a tárgy.
Mégis, tisztelt Ünneplők, ez az egyetlen utunk!
Erre kötelez forradalmáraink emléke, és erre sarkall közösségünk érdeke.
Nem hátrálunk meg. Nem engedjük, hogy a kert, amit jól-rosszul gondozunk, a szabadság kertje elvaduljon és a gyomok birodalmává váljék.
Megtanultuk az elmúlt évtizedekben, hogy mindig résen kell lennünk. Megtanultuk, hogy nem mindig ott van az ellenfél, ahol elsőre gondolnánk. Ma azt is megtanuljuk, hogy az ünnep nemcsak emlékezés, de a cselekvésre való buzdítás is.
Hiszen, mint mondottam, számunkra március 15-e nemcsak ünnepi tisztelgés hőseink előtt, de számvetés is a szabadságunk állapotáról.
És ahol a szabadság veszélybe kerül, ott megharcolunk érte. Ahogyan Petőfi, Kossuth vagy éppen Nagyszalonta legjelesebb alakja, Arany János tanította.
Köszönöm, hogy meghallgattak!

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA