A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködését
MÁÉRT - 2017. március 23., csütörtök 10:37

Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2017. március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével. A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet.
Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő.
Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást.
Erdélyi képviselőnk saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA