A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Álláspont – A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek!
MÁÉRT - 2017. április 20., csütörtök 16:13

Érthetetlen és elfogadhatatlan a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) és a Népi Mozgalom Pártjának (PMP) pálfordulása: miután április 11-én a pártok képviselői a parlamentben támogatták a kisebbségek anyanyelv-használatának kiterjesztését az egészségügyben és a szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben, törvénykezdeményezésünket az Alkotmánybíróságon támadták meg.
Ez a hozzáállás, sajnos, azt bizonyítja, hogy ezen pártok részéről nem érvényesül az a nyitottság és a kisebbségek iránti tisztelet, amelyet képviselőik gyakorta használnak szólamok szintjén nyilvános szerepléseikkor. Sőt, a PNL egykori elnöke, jelenlegi államfő egyenesen modellértékűnek nevezi Romániát a kisebbségvédelem szempontjából.
Sajnálatos, hogy saját európai pártcsaládjával is szembefordul a PNL és a PMP, hiszen az Európai Néppárt elvei és értékei között kiemelt helyet kap a kisebbségek védelme.
Úgy véljük, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák munkánkat, kisebbségi törekvésünket mondvacsinált érvekkel. Az Alkotmánybírósághoz eljuttatott, 124 képviselő által jegyzett dokumentumban ugyanis azt állítják, hogy törvénytervezetünk nem biztosítja a törvény előtti egyenlőséget a társadalomban.
A PNL, az USR és a PMP alkotmányossági kifogásai egyértelműen kisebbségellenesek!
 
Kelemen Hunor,
az RMDSZ elnöke

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA