A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
A nők elleni erőszakról középiskolásoknak tart tájékoztatókat az RMDSZ Nőszervezete
MÁÉRT - 2017. április 27., csütörtök 13:19

Rendhagyó osztályfőnöki órákkal és szakemberek bevonásával iskolai tájékoztatókat szervez az RMDSZ Nőszervezete, amelyeknek célja, hogy országszerte 1500 14-18 éves fiatallal ismertesse a nők elleni bántalmazás veszélyeit, következményeit. A foglalkozások sorozata Hargita, Maros és Kovászna megyében indul.
„Az RMDSZ Nőszervezete szükségesnek tartja a diákok bevonását a NEEEM (Nők Elleni Erőszak Elleni Mozgalom) kampányába. A kezdeményezés hosszú távú célja a teljes mentalitásváltás a romániai társadalom minden szintjén, ezért fontos már iskolában beszélni a téma súlyosságáról, felhívni a figyelmet a helyes viselkedésre, tájékoztatni az aktuális jogi előírásokról. Tudatosítanunk kell a fiatalokban, hogy a párkapcsolaton belüli erőszak semmilyen formája nem elfogadható” - hangsúlyozta Csép Éva Andrea parlamenti képviselő, a NEEEM kampány megálmodója.
A prevenciós foglalkozást megelőzően, az RMDSZ Nőszervezet székelyföldért felelős alelnökének, Lőrincz Csilla felkérésére, a csíkszeredai Áradat Egyesület munkatársai két napos képzést szerveznek Hargita, Maros és Kovászna megyei szakembereknek, akik saját megyéjükben tartják meg az iskolai tájékoztatókat és felkészítőket. A képzésre, amelyen 15 szakember vesz részt a három székelyföldi megyéből, május 4-5-én kerül sor Csíksomlyón.
Simó Irma, az Áradat Egyesület elnöke szerint szükség van erre a kezdeményezésre, ezért is örült a felkérésnek. „A fiatal generációt információval kell ellátni, prevenciós foglalkozásokon kell nekik beszélni arról, melyek a családi, iskolai, párkapcsolati erőszak formái. Tudatosítani kell bennük, hogy az erőszaknak igenis vannak súlyos következményei. Tájékoztatnunk kell őket arról, hogy hova lehet fordulni, ha ilyen helyzetbe kerülnek és akkor is, ha ilyen esetet észlelnek környezetükben”- fogalmazott.
Az RMDSZ Nőszervezete által kezdeményezett NEEEM kampány március 8-án indult, és célja elsősorban tudatosítani és tájékoztatni a nők elleni erőszakról, hosszú távon pedig a hibás törvények módosítása, hogy ezek minél hatékonyabban védjék a bántalmazott nőt. A törvénymódosítás lehetővé tenné többek között a bántalmazó távoltartását, illetve szigorítaná az erőszak büntetését.  A NEEEM! mozzanatai az RMDSZ Nőszervezet honlapján és Facebook-oldalán követhetőek, ahol szívesen fogadnak bármilyen olyan ötletet, kezdeményezést, amely hozzá tud járulni a minél szélesebb körű figyelemfelkeltéshez.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA