A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
„El ne add az ősi házat!” – nagysikerű TransylMania-koncert az Európa-napon, Brüsszelben
MÁÉRT - 2017. május 11., csütörtök 08:42

A tizenöt évvel ezelőtt alakult baróti TransylMania zenekar lépett fel a Balassi Intézet brüsszeli kirendeltségén május 9-én, az Európa-napon.
A Kárpát-medence országaiban már több éve népszerű zenekar Tőkés László EP-képviselő meghívásának eleget téve látogatott Brüsszelbe, és lépett fel az itteni magyar kulturális intézetben flamand, vallon és magyar közönség előtt.
„Ismerj meg, Európa!” – mondta megnyitó beszédében Vitézy Zsófia, a brüsszeli Balassi Intézet igazgatója. „Beszédes, hogy ma, május 9-én, az Európa-napon mi egy erdélyi magyar együttessel tisztelgünk magyarságunk és erdélyiségünk előtt. Különösen fontos ez az erdélyi magyaroknak, akik több évtizedes megpróbáltatások ellenére hűek maradtak mind magyarságukhoz, mind pedig európai hagyományaikhoz. A magyar nemzet kulturális kincsei Európa kultúráját gazdagítják” – zárta szavait a kulturális központ vezetője.
Köszöntőjében Tőkés László üdvözölte az együttest, amely a hagyomány és a modernitás jegyében a rockzene univerzális nyelvén viszi hírünket a magyar folklórkincs dallamaival gazdagított dalaival. A TransylMania tehát „nagykövetünk” a világban, mint ahogy itt Brüsszelben is, ahol a magyar kultúra „nagykövetségén” képviselik nemzeti műveltségünket. A mai Európa-napon megvalósul az „Unió, Erdéllyel” európai jelmondata” – folytatta beszédét az EP-képviselő, hiszen a zenekart immár nemcsak az erdélyi és a magyarországi színpadokon, de a nyugat-európai helyszíneken is meg lehet hallgatni, utalva arra, hogy az erdélyi poprock-együttes Ausztriában, Németországban, Angliában és Írországban is fellép. A TransylMania eddig megjelent lemezeinek címei is beszédesek, jól jellemzik erdélyi élethelyzetünket, küzdelmünket a közösség megmaradásáért, a népességfogyás és az elvándorlás megállításáért.
Tókos Imre, az együttes gitárosa és szóvivője a koncert kezdete előtt megköszönte Tőkés László meghívását, Vitézy Zsófiának és munkatársának, Bucz Júliának, valamint Szilágyi Zsoltnak a szervezésben és előkészítésben végzett munkáját.
A közönség közel két órán keresztül élvezhette Tasi Nóra és Fehérvári Péter (ének), Sárosi Péter (billentyű), Vitéz Gáspár Álmos (hegedű), Karácson Zsolt (dob), Melkuhn Róbert (furulya) Tókos Imre (gitár) és a zenekar-alapító Cseresznyés Szilamér (basszus) muzsikáját. Akik megszólaltatták többek között a Repülj, madár, repülj, a Bonchidai menyecskék, a Jobb otthon, a Régi magyar áldás, az Ez a világ című ismert dalaikat, zárásként pedig természetesen elhangzott a Legyen úgy, mint régen volt.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA