A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Közgyűlések Pélmonostoron
MÁÉRT - 2017. május 17., szerda 11:54

A hét végén közgyűlést tartott a HMDK pélmonostori alapszervezete és a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet, mely alkalmat adott arra is, hogy felidézzék a megalakulásuk óta eltelt majd két évtized tevékenységét is.
 
 
Jankovics Róbert, a HMDK-alapszervezet elnöke a szerteágazó tevékenységet összefoglaló beszédében elmondta, az elmúlt években száznál is több rendezvényt valósítottak meg – kulturálisakat és hagyományőrzőket, filmnapokat, kiállításokat, művésztáborokat, színházi előadásokat, évfordulós ünnepségeket stb. Tanfolyamokat, hétvégi óvodákat, tanulmányi kirándulásokat szerveztek, és legjobb tudásuk szerint támogatták a pélmonostori általános iskolában folyó fakultatív magyarnyelv-oktatást. Szót ejtett az egyesület érdekvédelmi tevékenységéről is valamint a magyar nemzetpolitikát segítő munkájukról, többek között a magyar állampolgárság megszerzésével kapcsolatos segítséget. Megjegyezte, mára sok pélmonostori magyarnak van magyar állampolgársága.
Hozzátette azt is, büszke arra, hogy egyesületeik tagságából többen is jelentős elismerésben részesültek: Pélmonostor városa a Baranyai Magyar Katolikus Nőegyletet, Denkovics Máriát és Fehér Jánost tüntette ki. Anyaországunk egyik legnagyobb elismerését, a Magyar Arany Érdemkeresztet pedig Kovacsevity Anna és Bábli Mária érdemelték ki.
Az elmúlt évek nehéz körülményeihez képest mindkét szervezet eredményei elismerésre méltóak. A nemrég megvásárolt székházzal pedig egy olyan támogatást, ezzel együtt pedig olyan lendületet is kaptak, amellyel a meglévők mellett sok, korábban csak tervezett programot is megvalósíthatnak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA