A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Vukovár-Szerém megye: kisebbségek napja
MÁÉRT - 2017. május 24., szerda 11:35

Idén már 14. alkalommal rendezték meg a Vukovár-Szerém megyei kisebbségek napját, szervezője a Vukovár-Szerém megyei kisebbségi önkormányzatok és képviselők koordinációja.  
Vukovár-Szerém megye vezetése fontosnak tartja és folyamatosan támogatja a megye területén működő nemzeti kisebbségi közösségeket, amelyeknek a tevékenységét minden évben egy külön rendezvény során is bemutatják.
Az idei eseményre vasárnap került sor Bobota településen, melynek házigazdája a szerb kisebbség volt. A programon részt vett többek között Božo Galić, a megye zsupánja és helyettese, Đorđe Ćurčić is.
Jakumetović Rozália, a koordináció elnöke lapunknak nyilatkozva elmondta a műsorban a Vinkovcei Magyar Kultúregyesület kórusa adott ízelítőt repertoárjából.
Hozzátette, az idei rendezvény díszülésén többek között szó volt a fiatalok hiányos anyanyelvismeretéről is, így ahol igény van rá, már az óvodában bevezetnék a kisebbségi nyelv(ek) oktatását.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA