A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Magyar házat avatott és a HMDK elnökével tárgyalt Szijjártó Péter Fiuméban
MÁÉRT - 2021. január 14., csütörtök 18:52

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter magyar házat és tiszteletbeli konzulátust avatott múlt pénteken Fiumében (Rijeka), valamint Jankovics Róberttel, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az elnökével folytatott megbeszélést.
Örömtelien indult az év a fiumei magyarok számára, hiszen egy régi álmuk vált valóra: végre hivatalosan is birtokukba vehették székházukat. Az impozáns Anna-villában kialakított magyar házat Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, Szijjártó Péter adta át, miután beiktatta országának új tiszteletbeli konzulját, Zoran Vukić urat.
A házavatón tartott beszédében a miniszter hangsúlyozta Fiume fontosságát a magyar történelemben és napjainkban, valamint kitért arra is, hogy az új Magyar Ház számos kulturális tartalmat nyújt majd az ott élő mintegy félezer magyar számára, ezzel is segítve a közösség megmaradását. A horvát külügyminisztérium képviseletében Frano Matušić külügyi államtitkár vett részt a megnyitón, aki beszédében a két állam közötti gazdasági kapcsolatok mélyítésének a lehetőségeiről beszélt.
A szalag átvágása előtt a házigazda, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke szólt a jelenlevőkhöz. Megköszönte a horvátországi magyarság nevében a magyar kormány támogatását, valamint azt, hogy a külügyminiszter személyesen is eljött az átadóra, ami - mint ahogy mondta - nagy bátorítás a közösség számára. A nemzeti színű szalagok átvágásával hivatalosan is megnyílt a fiumei Magyar Ház.
A megnyitón részt vett még többek között Magyar József európai kapcsolatok fejlesztéséért felelős helyettes államtitkár, Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete, Vojko Obersnel, Fiume város polgármestere, Fasimon Sándor, az INA igazgatóbizottságnak elnöke, valamint Šibalin Klepac Zdenka, a Tengermelléki- fennsíki megyei HMDK-egyesületének elnöke is.
 
keretes:
Szijjártó Péter Jankovics Róberttel tárgyalt
Az avatóünnepség után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter időt szakított arra, hogy Jankovics Róbert HMDK-elnökkel megvitassák az aktualitásokat.
- Ismét egy baráti, közvetlen hangulatú beszélgetésről számolhatok be, amely során számos sokrétű témát vitattunk meg, szűkebb és tágabb közösségünket illetően egyaránt. Most is egyértelművé tettük, hogy a horvátországi magyarság helyzetének kulcsfontosságú a szerepe a magyar-horvát kapcsolatokban, és hogy a magyar kormány támogatására mindig számíthatunk. A 2021-ben várható eseményekről, tervekről is szó esett a megbeszélésünk alkalmával – mondta Jankovics Róbert.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA