A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT megkeresésére az ombudsman a román alkotmánybírósághoz fordul
MÁÉRT - 2021. január 18., hétfő 13:37

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tavaly augusztusban az ombudsmanhoz fordult, kifogásolva, hogy a pénzmosás elleni törvény egyik előírása alkotmányellenes, hiszen az akkor elfogadott kormányhatározat értelmében minden Romániában működő egyesületnek és alapítványnak nyilatkozattételi kötelezettsége van arra vonatkozóan, hogy kik az általuk elköltött pénzügyi erőforrások valós kedvezményezettjei. Mindez azonban jelentős adminisztrációs és anyagi megterhelést jelentett a szervezetek számára. Az EMNT vezetői az állampolgári jogok biztosától kérték, hogy az említett határozat kapcsán felmerülő problémákat jelezze az alkotmánybíróságnak, nehezményezve, hogy a fent említett eljárás költséges (közjegyzői nyilatkozat szükséges) és teljesen fölösleges. Az EMNT vezetői szintén nehezményezték, hogy a jelentés elmulasztása súlyos szankciót von maga után, és a civil szervezet megszűnéséhez, illetve vagyonának államosításához vezethet, ez utóbbi pedig alkotmányellenes.
Tavaly novemberben a román parlament elfogadta a pénzmosás elleni törvény módosítását. Így azokban az esetekben, amelyekben a civil szervezetek tagsága és vezetősége csak természetes személyekből áll, az éves jelentéstételi kötelezettség megszűnt, és csak módosítások esetén szükséges jelenteni a valós kedvezményezettet. A törvény ilyen irányú módosítása a szervezetek többségének esetében szükségtelenné tette az éves jelentéstételi kötelezettséget. Az EMNT ombudsmanhoz beadott petíciójának első része így okafogyottá vált. „A mi fő problémánk az volt, hogy ne is jussunk el a vagyonelkobzásig. Azt kértük, hogy a civil szervezetek ne kerüljenek rosszabb helyzetbe, mint a cégek, márpedig az éves jelentési kötelezettség túl nagy terhet jelentett volna. Ez végül is, részben, a törvénymódosítással megoldódott” – fogalmazott Kása Zsolt, az EMNT egyik alelnöke.
Az állampolgári jogok biztosa a napokban válaszolt az EMNT megkeresésére, és egyetértve azzal, hogy a teljes vagyon államosítása alkotmányellenes, maga is az Alkotmánybírósághoz fordult – kérve a szóban forgó paragrafus alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánítását. Amennyiben az AB pozitívan bírálja el az ombudsman beadványát, akkor a teljes vagyon államosítása abban az esetben sem történhet meg, ha azok a civil szervezetek, amelyeknek a tagjai között vagy vezetőségében jogi személyek is vannak (9), nem tesznek eleget a törvényes jelentéstételi kötelezettségüknek – közölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács sajtóirodája.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA