A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Önkormányzati választások Horvátországban
MÁÉRT - 2021. április 23., péntek 12:27

Múlt szerdai ülésén a horvát kormány kiírta az önkormányzati választásokat 2021. május 16-ára. A választások operatív lebonyolítása innentől már az Országos Választási Bizottság (OVB) feladatai közé tartozik, amely múlt hét péntektől már rendelkezésre bocsátotta a jelöléshez szükséges formanyomtatványokat, amelyeket a jelölteknek aláírva és kitöltve legkésőbb 2021. április 29-én éjfélig kell beadniuk a helyileg illetékes választási bizottságokhoz.
Az utolsó, a 2017-es önkormányzati választásokhoz viszonyítva nagyjából 20%-kal kevesebb tisztségviselőt választására kerül sor, és ez a létszámcsökkenés érintheti majd a horvátországi magyar önkormányzati tisztségviselők számát is, főleg akkor, ha a részévételi arány a magyarok által lakott településeken a választásokon alacsonyabb lenne, mint a többség által lakottakon.
Országos szinten a legérdekesebbnek a négy nagyvárosban zajló választások ígérkeznek, Eszéken, Rijekában, Splitben és Zágrábban, utóbbiban különösképpen Milan Bandić hirtelen halálát követően.
Ami a nemzeti kisebbségeket illeti, 12 megyében választanak zsupánhelyettest egyes nemzeti kisebbségek, 18 városban nemzeti kisebbségi polgármester-helyettest és további 36 járásban a nemzeti kisebbségek soraiból elöljáró-helyettest.
 
Májusban legalább 23 magyar tisztségviselőt választására lesz lehetőség – 4 magyar elöljáró-helyettest és 19 magyar megyei/városi/járási képviselőt juttathat mandátumhoz
Ami magyar közösséget illeti, 1 megyében, 1 városban és 10 önkormányzatban van kötelező magyar jelenlét a képviselő-testületben vagy a járások operatív vezetőségében.
A magyar közösségünk négy önkormányzatban jogosult elöljáró-helyettesre: a Bellyei, a Darázsi, az Ernestinovói (Szentlászló), valamint a Tordincei (Kórógy) járásban. A Hercegszőlősi járásban a 2011-es népszámlálás szerint a magyarság relatív többségben van, így nincs joga magyar elöljáró-helyettest választani.
Ami a képviselő-testületeket illeti, 12-ben van különböző létszámú, törvény által garantált helyük az azokban élő magyar közösségeknek: az Eszék-Baranya megyei közgyűlésben, Pélmonostor városában, a Darázsi, a Hercegszőlősi, a Bellyei, a Baranyaszentistváni, a Dárdai, az Ernestinovói, az Erdődi, a Lacházi, a Tordincei és a Tompojevci járásokban. Ezekbe legalább 19 magyar képviselő fog bejutni.


Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA