A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Átutalták az óvodaidíj-támogatás második részletét is
MÁÉRT - 2021. április 30., péntek 14:37

A vírushelyzet ellenére az elmúlt időszakban is folyamatosan valósultak meg az Óvodafejlesztési Program horvátországi tervei. Eddig tizenegy település gazdagodott szép és modern játszótérrel, és Pélmonostoron folyamatban van kettőnek az építése.  A különböző programok mellett a napokban kifizették az óvodaidíj-támogatás második részletét is.
 
A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság által indított nagyszabású Kárpát-medencei óvodafejlesztési program horvátországi szakmai partnere a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF). A horvátországi program keretében már számos beruházás és pályázat valósult meg. Szlavónia és Baranya több településén is új játszóterek épültek, a várdaróci óvodában gyengélkedőt, a vörösmartiban galériát alakítottak ki, elkészült a kopácsi ifjúsági központ és tangazdaság tanmedencéje, és tovább is sorolhatnánk a magyar óvodai oktatás minőségét javító fejlesztéseket, programokat, amelyek az idén is folytatódnak.
Így folytatódik a több éve tartó óvodaidíj-támogatás is, amelynek második részletét a múlt héten utalták át. - A sikeres pályázók számára április 22-én, csütörtökön utaltuk át a támogatás második részletét, amely a 2021. január 1-je és március 31-e közötti időszakra vonatkozik, és havi 250 kúnás résztámogatást jelent – mondta Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA