A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
110 éves a kiskőszegi tűzoltó-egyesület
MÁÉRT - 2021. május 28., péntek 11:17

A múlt héten tartotta közgyűlését a kiskőszegi önkéntes tűzoltó-egyesület, aminek az alkalmából Jankovics Róbertet, a HMDK elnökét, a horvátországi magyarok parlamenti képviselőjét is kitüntették a kiskőszegi tűzoltóotthon felújításában való segítségéért.
 
A nagy múltú kiskőszegi tűzoltó-egyesület fennállásának a 110. évfordulóját színvonalasabb keretek között tervezték megünnepelni. A járványhelyzet miatt ez nem sikerült, a testvérszervezeteket sem hívhatták meg.
Ott volt az eseményen - többek között - Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, parlamenti képviselő, Nikica Mužević, a Horvátországi Tűzoltók Egyesületének elnökhelyettese és Molnár Josip, az Eszék-Baranya Megyei Tűzoltók Egyesületének a parancsnoka.
A résztvevőket Molnár György köszöntötte, aki több mint hatvan éven át szolgálta a kiskőszegi tűzoltó-egyesületet. Családi okokból az elnöki posztról lemondott, a szombati ülésen tiszteletbeli elnöknek nevezték ki odaadó, egy életen át tartó munkájáért.
Molnár György kiemelte, hogy a közelmúltban sikerült felújítani a tűzoltóotthonukat, amiben nagy szerepe volt a HMDK-nak, ezért a tűzoltóegylet köszönettel tartozik. Teljes körű felújításra kerülhetett sor az épület helyiségeiben: csempéztek, nyílászárókat cseréltek, rendbe hozták a falakat, a villany- és vízhálózatot, női és férfi mosdót építettek.
A batinai tűzoltóságnak egyébként pillanatnyilag 60 tagja van, közülük 24-en vizsgát is tettek.
Köszönetük kifejezéseképpen emlékplakettel jutalmazták Jankovics Róbertet, aki beszédében hangsúlyozta, mindig jó kapcsolatot ápolt a kiskőszegiekkel, a falu civil szervezeteivel, és a jövőben is támogatni fogja értékmegőrző és -teremtő tevékenységüket. (ti)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA