A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet is állított virágkápolnát
MÁÉRT - 2021. június 11., péntek 21:20

A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet tagjai is részt vettek a pélmonostori Szent Márton Plébánia által szervezett úrnapi körmeneten, múlt csütörtökön. 
Az úrnapján, vagyis Az Úr Testének és Vérének ünnepén az oltáriszentséget ünnepli az egyház. Piros betűs ünneppé IV. Orbán pápa tette 1264-ben. Számos országban, így Horvátországban is munkaszüneti nap.
A pélmonostori Szent Márton Plébánia idén is körmenetet szervezett úrnapja alkalmából, melyen, szokásaihoz híven, a Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet is részt vett. A körmenet általában az egész városra kiterjed, a hívek a város négy pontján imahelyeket, virágkápolnákat alakítanak ki. Bábli Máriától, a nőegylet elnök asszonyától megtudtuk, a járványhelyzetre való tekintettel idén a körmenetre a templomudvaron belül került sor, itt állt többek között az ő virágkápolnájuk is.
Az eseményen jelen volt Kovács Ferenc, a HMDK pélmonostori alapszervezet elnöke is.
A Baranyai Magyar Katolikus Nőegylet minden vallási eseményen részt vesz, képviselve a városban és a Drávaszögben élő magyarságot. (ti)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA