A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
További fejlesztések: megújult a csúzai református templom és a Kossuth-ház is
MÁÉRT - 2021. augusztus 21., szombat 09:13

Gőzerővel zajlottak a nyáron a felújítási munkálatok Csúzán a református templom körül és a Kossuth-ház udvarán is.  A templomot már be is fejezték a szakemberek, a Kossuth-ház pedig nemzeti ünnepünkre készül el.
A HMDK mindig is nagy figyelmet fordított a horvátországi magyarság által használt épületekre, ezt bizonyítja például az is, hogy az idei évben Csúzán két nagyméretű felújításra is sor került. A leglátványosabb minden bizonnyal a református templom felújítása, amely hosszú idő után most végre visszanyerte régi fényét. Az impozáns, római alapokon nyugvó templom renoválása közel tíz évvel ezelőtt kezdődött. Idén a HMDK-nak köszönhetően végre ismét visszatérhettek a kőművesek a csúzai templomdombra, hogy bevakolják és bemeszeljék a falakat. Említésre méltó, hogy az egyházi épület nem egyszerűen csak felújítva lett, hanem restaurálva. Ez annyit jelent a gyakorlatban, hogy a falakat korabeli anyagokkal és módszerekkel simították be annak érdekében, hogy megőrizzék a létesítmény eredeti kinézetét. Ezenkívül az épület környékén jelentős földmunkákat is végeztek. A nagy értékű felújítást teljes egészében Magyarország Kormánya támogatta.
- A csúzai templom felújítása zökkenőmentesen zajlott, ezért időben be tudtuk fejezni a munkálatokat az épület külső részén. A templom új vakolatot kapott, amit a kőművesek korhű módszerekkel vittek fel a falakra, megőrizve így az épületből áradó eredeti hangulatot. Egyedül a templomdomb füvesítése maradt csak hátra, amit a hőség elmúltával fogunk elvégezni - mondta Kovács Ferenc, a felújítást lebonyolító Európa AP templomfelújítási projektjének a vezetője.
Megújul a Kossuth-ház is
Épített örökségünk egyházi épületei mellett a HMDK mindig is nagy hangsúlyt helyezett a kulturális infrastruktúrára fejlesztésére. Ebből a célból vásárolta meg a szervezet 2019 tavaszán a csúzai Kossuth-házat is, mely a helyi civil szervezetek székházául szolgál. A falu legmagasabb pontján található ingatlanon az elmúlt években több fejlesztésre is sor került. Tavaly a régi istállóból egy rendezvénytermet alakítottak ki, idén pedig teljes egészében (horvátországi forrásokból) az udvart és a parkolót is sikerült rendbe tenni. Az új parkoló a létesítmény mögött kapott helyet, és akár 50 személyautó befogadására is alkalmas.  A komplexum előreláthatólag augusztus 20-ig teljesen elkészül, és a csúzaiak már ott ünnepelhetik a magyar államalapítás napját.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA