A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Búza-adományozási ünnep Karancson
MÁÉRT - 2021. augusztus 27., péntek 15:50

 
A HMDK Gazdaköre, a Magyarok Kenyere-program horvátországi partnere múlt szerdán nagyszabású ünnepély keretében vette át a búzaadományokat a horvátországi magyar termelőktől Karancson. Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke is.

A „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” egy olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak nem csupán az anyaországban, de a határokon túl is. A program során a Kárpát-medence magyarlakta területeiről nemzeti összefogással búzát gyűjtenek a segítőkész adományozóktól, s a felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz.
Mi, horvátországi magyarok is részt veszünk a Magyarok Kenyere-programban, hiszen ahogy fontosnak tartjuk magyarságunk, hagyományaink megőrzését, ugyanúgy fontos számunkra a nehéz sorban élő honfitársaink megsegítése is.
A program horvátországi partnere, a HMDK Gazdaköre első alkalommal vette át színvonalas ünnepség keretében a búzaadományokat a horvátországi magyar termelőktől. Az eseményre Karancson került sor, a Szabó gazdaság birtokán, ahova meghívtak minden adakozó gazdát és családtagjaikat. A program díszvendége Jakab István, a magyar Országgyűlés alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke volt, rajta kívül jelen volt az eseményen még többek között Gyöngyös Zsófia a zágrábi Magyar Nagykövetség ideiglenes ügyvivőjeként, Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk és Gárdos Béla eszéki magyar konzul is.
Szabó Attila: „Idén eddig mintegy három tonna búzát adományoztak termelőink”
A vendégeket Szabó Attila, a HMDK Gazdakör elnöke, az esemény házigazdája köszöntötte.
Beszédében elmondta, idén eddig mintegy három tonna búzával járultak hozzá a horvátországi magyar gazdák a programhoz, de ez még nem a végleges mennyiség, néhányan jelezték, hogy a karancsi ünnepség után szállítják le adományaikat.
Miután az összegyűjtött búzát – ahogy korábban is – a malomban lisztté őrlik, magyar iskoláink, illetve a rászoruló, többgyermekes magyar családok között osztják majd szét.
Jankovics Róbert és Gyöngyös Zsófia is a Magyarok Kenyere-programot méltatták felszólalásukban, mely mind jótékonysági funkciója, mind a nemzeti összefogás szempontjából kiemelten fontos. Mindketten hangsúlyozták a magyar kormány által a HMDK Vidék- és Gazdaságfejlesztési stratégiája alapján a horvátországi magyar gazdáknak nyújtott jelentős támogatást, amely nagymértékben megerősítette a magyar termelőket és vállalkozókat.
Jakab István, az ünnepély főszónoka beszédében elmondta, programjuk 2011-ben indult, túl van a tizedik évfordulón.
- Egy kis létszámú gazdaközösség indította el azért, hogy elkészítsék a Magyarok Kenyerét a különböző területekről összeadott búzából. Ez első alkalommal tíz tonna gabonát jelentett, idén, tíz év elteltével pedig több mint 1100 tonna gabona gyűlt össze. Az egész Kárpát-medence részt vesz a programban, több mint 8500 adományozó, több mint 500 karitatív, egyházi, civil szervezet vesz részt az adományok célba juttatásában, és több mint 100 ezer rászorulóhoz jutnak el az adományok – mondta Jakab István, hangsúlyozva, idővel a diaszpórában élő magyarság is bekapcsolódott, tehát tulajdonképpen igazi telitalálat volt a program, mert a gazdaemberek lelkéből fakadt, és feltétlenül hozzájárul a nemzetegyesítés programjához.
Színvonalas kultúrműsor, búzaszentelés és parasztolimpia
A szónoklatok végeztével, melyeket a HMDK csúzai Csárdás népi tánccsoportja és az Alfalusi Vegyes Kar előadásai, Pinkert Ilona és Pinkert Anna szavalatai tettek még ünnepélyesebbé, traktor vontatta pótkocsin és feldíszített lovas szekereken, zenés kísérettel hozták be a búzaadományokat. Az ünnepi búzát végül Hájek János református lelkipásztor és Andrási Gyula katolikus plébános szentelték még.
A program alkalomhoz illő sporteseménnyel végződött. A Gazdakör ún. parasztolimpát rendezett, melynek keretében a benevezettek különböző, mezőgazdasági munkákhoz fűződő játékokban – kocsikerék-gurítás, gumicsizmadobás, szalmabála-pakolás stb. – mérhették össze erejüket.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA