A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Kisebbségek napja Lipiken
MÁÉRT - 2021. szeptember 24., péntek 11:49

A hétvégén rendezték meg a kisebbségek napját a Pozsega-Szlavón megyében található Lipik városában. Az eseményen a horvátországi magyarságot a pélmonostori HMDK Csillagszemű tánccsoportja képviselte.
 
Lipik már a római korban fürdőváros volt, a 18. században pedig a település Európa egyik legkedveltebb gyógyüdülő-központja lett. 1910-ben 1188, többségében horvát lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel. Ma a magyarok mellett még szerbek, csehek, szlovákok és olaszok is lakják, akik ápolják őseik hagyományait, amit minden évben egy rendezvény keretében be is mutatnak.
Az idei rendezvény a művészeti együttesek felvonulásával kezdődött, majd minden csoport a fellépés előtt egy viseletbemutatót is tartott, és természetesen a gasztronómia bemutatására is sor került.
- Nagy örömmel vettük a felkérést, hogy mi képviseljük a magyar kisebbséget ezen a rendezvényen. Büszkén mondhatjuk, hogy a fellépésünk mellett a kiállítóasztalunk is nagy tetszést aratott, hiszen a leggazdagabb kínálattal, 14-féle édes és sós süteménnyel mutatkoztunk be, ezért köszönet illeti az anyukákat, nagymamákat – mondta Ferenc Ilić Emese, a Csillagszemű tánccsoport vezetője.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA