A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
„Nemzeti kisebbségek – hidak a közösségek között“ – a résztvevők Bellyén egyeztettek
MÁÉRT - 2021. december 9., csütörtök 11:01

Kedden délelőtt Bellyén tartották meg soros egyeztetésüket a „Nemzeti kisebbségek – hidak a közösségek között” elnevezésű projekt résztvevői. A kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött tanácskozásnak ezúttal a HMDK volt a házigazdája.
 
A nemzeti kisebbségek szerepe kulcsfontosságú az országok közötti jó kapcsolatok kialakításában és egymás kultúrájának a megismerésében. Ezzel kapcsolatos a „Nemzeti kisebbségek – hidak a közösségek között” elnevezésű, határon átnyúló európai uniós projekt is, melyet a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK), Pécs város horvát önkormányzata, Eszék-Baranya megye turisztikai közössége, valamint a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed hívott életre még tavaly azzal a céllal, hogy egymás rendezvényeit népszerűsítsék a határ mindkét oldalán.
Már több egyeztetést is tartottak a partnerek, mégpedig a határ mindkét oldalán, legutóbb kedden Bellyén, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége médiaházának a konferenciatermében. A találkozó fő témája ezúttal is a határon átnyúló együttműködések fejlesztése volt a kultúra, a művészetek, a turizmus és a média területén, valamint a felek beszámoltak eddigi tevékenységükről is.  Az idei évben a Nemzeti kisebbségek – hidak a közösségek között projekt keretében több nagyszabású rendezvényt is sikerült lebonyolítani, mint amilyen például a laskói Paprikafesztivál vagy a vörösmarti Bormaraton volt. Az egyeztetésen többek között részt vett Blažetin István, a pécsi Horvát Önkormányzat elnöke, Ivana Jurić, az Eszék-Baranya megyei Turisztikai Hivatal elnöke, Bánkuti Péter, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed operatív igazgatója, valamint a HMDK részéről Varga Gábor alelnök és Matijević Olivér ügyvezető elnök.
- A múlt évben nagyon jól együtt tudtunk működni a partnereinkkel, aminek ékes bizonyítéka az is, hogy a projekt keretében megvalósított rendezvényeken több tízezer ember fordult meg. Úgy gondolom, hogy projektünk elérte a célját, hiszen a rendezvényekre mindkét országból bőven érkeztek résztvevők, akik így jobban meg tudták ismerni az adott közösséget és annak kultúráját, ami különösen hasznos volt a nemzeti közösségek szempontjából – mondta Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA