A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Március 9-ig lehet regisztrálni a magyarországi választásra
MÁÉRT - 2022. január 13., csütörtök 14:15

Sajtótájékoztatót tartott az EMNT sepsiszentgyörgyi demokráciaközpontjában Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Tatár Imola sepsiszéki és Kiss Erika kézdiszéki elnök a magyarországi országgyűlési választást megelőző regisztrációs folyamatról.
A székelyföldi sajtóeseményen elhangzott: az Erdély-szerte működő EMNT-s demokráciaközpontok munkatársai már év elejétől intenzív tájékoztató- és regisztrációs kampányt folytatnak, mely során felkeresik az erdélyi magyar állampolgárokat, s felhívják figyelmüket az április 3-i magyarországi választást megelőző regisztráció szükségességére, s amennyiben az ügyfelek igénylik, segítenek is az új regisztrációk elvégzésében vagy – adatmódosulás esetén – a regisztráció frissítésében. „Az EMNT demokráciaközpont-hálózata több mint tíz éves múltra tekint vissza, ez idő alatt pedig kellő tapasztalatot szereztünk nem csak a könnyített honosítási folyamathoz kapcsolódó ügyintézésben, hanem a regisztrációban és a levélszavazatok begyűjtésében, valamint biztonságos célba juttatásában is. Kollégáink a legutolsó határidőig, vagyis március 9-ig, folyamatosan végzik az erdélyi magyar állampolgárok regisztrálását, mely elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy valaki leadhassa szavazatát a választás alkalmával” – mondta Sándor Krisztina.
Az EMNT ügyvezető elnöke hangsúlyozta: az ügyfelek bizalommal fordulhatnak munkatársaihoz, felkereshetik a szervezet irodáit (elérhetőségek itt: www.emnt.org/irodaink), ahol – a magyarországi lakcímkártya felmutatásával – segítséget kapnak a regisztrációs folyamatban. Ugyanakkor létrehozták a www.valasztas.info internetes oldalt is, ahol szintén részletesen tájékoztatják az érdeklődőket a regisztráció menetéről. „Fontos elmondanunk, hogy aki nem emlékszik arra, az előző választások alkalmával hova kérte a levélszavazatot is tartalmazó levélcsomagot, az frissítse regisztrációját, s ugyanígy kell eljárnia annak is, akinek esetében időközben adatmódosulás történt” – mondta az ügyvezető elnök.
Sándor Krisztina rámutatott: immár három korábbi magyarországi választás során is sikeresen teljesített az EMNT hálózata, mely szoros partnerségben és együttműködésben dolgozik a kolozsvári és a csíkszeredai főkonzulátusokkal, a 2018-as országgyűlési választás alkalmával pedig az Erdélyben leadott levélszavazatok 45%-át ez a hálózat, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt önkéntesei és területi képviselői juttatták célba. „Ismét arra kérjük az erdélyi magyar állampolgárokat, hogy a szavazatbegyűjtés időszakában levélszavazataikat ne bízzák a román postára, hanem inkább hozzák be az akkor már meghosszabbított ügyfélfogadási idővel működő irodáinkba, vagy a későbbiekben kiközölt gyűjtőhelyeinkre! Csak így garantálható, hogy szavazataik még időben és biztonságosan célba érjenek” – hangsúlyozta Sándor Krisztina, aki mondandója zárásaként az először szavazókat is arra bíztatta, hogy regisztráljanak és vegyenek részt a választáson.
Az ügyvezető emlékeztetett: mindazok az erdélyiek, akik rendelkeznek állandó magyarországi lakcímmel, kizárólag április 3-án adhatják le szavazatukat a kolozsvári vagy csíkszeredai főkonzulátuson, amennyiben előzetesen kérvényezték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.
A sajtótájékoztatón elhangzott: Sepsiszentgyörgyön az EMNT irodája új munkarend szerint üzemel, s ennek megfelelően hétfőtől csütörtökig 8 és 16 óra között várják az ügyfeleket, míg pénteken 8 és 13 óra között állnak az érdeklődők rendelkezésére. Baróton hétfőtől péntekig 9 és 15 óra között kereshető fel a demokráciaközpont. A kézdivásárhelyi EMNT-iroda január 17-től hétfőn, szerdán, csütörtökön és pénteken 8 és 16 óra között, míg kedden 8 és 19 óra között várja ügyfeleit, ugyanakkor elhangzott: a szavazatbegyűjtés időszakában esti és hétvégi nyitvatartással is készülnek a várhatóan megnövekedő érdeklődés miatt.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA