A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Jókai Mórra emlékeztek Zágrábban
MÁÉRT - 2022. február 25., péntek 21:21

Jókai Mórnak, a nagy magyar mesemondónak 2019-ben állítottak mellszobrot Zágrábban, a Bundek-tó melletti Írók alléján. A költő születésének 197. évfordulója alkalmából Zágráb Város Magyar Kisebbségi Tanácsa (önkormányzata) koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott múlt héten.
 
A legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor emléktáblája és a demokratikus Magyarország első miniszterelnöke, Antall József mellszobra után 2019-ben újabb magyar jel elhelyezésére került sor Zágrábban, amikor Jókai Mórnak, a nagy magyar mesemondónak állítottak mellszobrot. A Zágrábi Magyar Kisebbségi Tanács kezdeményezésére, Zágráb és Budapest támogatásával, valamint a magyar kormány (KKM) pénzügyi hozzájárulásával állították fel Győrfi Lajos szobrászművész bronz műalkotását a horvát fővárosban, az Írók alléján (Aleja književnika).
A szobornál azóta rendszeresen összegyűlnek a költő születésének évfordulóján, így volt ez idén is. A megemlékezésen Zágráb város polgármesterének, Tomislav Tomaševićnak a kiküldöttje, Jasna Tomažić asszony, valamint dr. Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet szóltak az egybegyűltekhez. Az Ady Endre Magyar Kultúrkör irodalmi szakcsoportjának a tagjai részletet olvastak fel Jókai Erdély aranykora című regényéből. Majd a koszorúzással zárult a megemlékezés, a nagykövetség koszorúját dr. Demcsák Csaba nagykövet, Zágráb város koszorúját Tomažić asszony, a zágrábi magyarok koszorúját pedig Balázs Piri Zoltán, a zágrábi magyar kisebbségi önkormányzat elnöke és Ranogajec Komor Mária, az Ady Endre Magyar Kultúrkör elnöke helyezték el.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA