A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
NAC-ADOMÁNY KÁRPÁTALJAI GYERMEKEKNEK
MÁÉRT - 2022. április 27., szerda 21:19

Az elmúlt héten a Nagyváradi Atlétikai Club (NAC) vezetői eljuttatták Csengerre azokat az adományokat, amelyeket a csapathoz tartozó gyermekek, szüleik és nagyváradi polgárok gyűjtöttek össze.
A NAC csapata évek óta a magyarországi Csengeren tartja edzőtáborait. A legutóbbi ilyen edzőtáborban ismerkedtek meg, játszottak barátságos mérkőzést azokkal a kárpátaljai gyermekekkel, akik a városban tanulnak és ott is fociznak.
Amikor Ukrajnában kitört a háború, a NAC vezetői adománygyűjtést hirdettek, hogy segíteni tudják ezeket a gyermekeket, fiatalokat. A NAC-ba járó gyermekek, szülők, nagyváradi polgárok adományait (édességet, gyümölcsöt, lisztet cukrot, konzerveket, száraztésztát stb.) a múlt héten vitte el Csengerre Habinyák István, a NAC elnöke és Nagy József Barna, a csapat ügyvezető elnöke.
A NAC vezetői útközben Érmihályfalván is megálltak, hogy felpakoljanak a kocsira egy mázsa lisztet, amit Laskovits István agrármérnök, az Érmelléki Gazdák Egyesületének falugazdásza küldött Csengerre. A lisztet abból a búzából őrölték, amelyet a Magyarok Kenyere program keretében gyűjtöttek össze a gazdák.
Csengeren a NAC vezetőit a kárpátaljai gyermekek, valamint Szilágy Sándor, a Csenger Futball Klub korosztályos szakmai vezetője, Korponai Krisztián operatív vezető és Lőrincz Zsolt, a beregszászi Beregvidék Ifjúsági Sport Egyesület elnöke fogadták.
Szilágyi Sándor meleg szavakkal köszönte meg az adományokat a gyermekekkel együtt, kihangsúlyozva, hogy Csenger mindig szeretettel várja a most három országban élő magyar gyermekeket és felnőtteket, hiszen a Csenger melletti országhatár nem elválasztja, hanem inkább összeköti a mai Ukrajnában, Romániában és Magyarországon élő magyarokat. Habinyák István is ehhez a gondolathoz kapcsolódott, amikor röviden arról beszélt, hogy a magyarok, bárhol is éljenek a Kárpát-medencében, mindig számíthatnak egymásra. Nagy József Barna Nagyváradot és a NAC csapatát mutatta be a gyermekeknek, beszélve arról is, hogy a kárpátaljai fiatalokkal a kapcsolatot tovább szeretnék fejleszteni, például Váradon is vendégül látva őket.
A NAC képviselői megtudták a fiataloktól és Szilágyi Sándortól, hogy jelenleg 41 kárpátaljai fiatal tanul Csengeren, nagy részük a különböző korosztályos focicsapatokban is játszik. Csengeren már hosszú évek óta tanulnak és futballoznakk kárpátaljai gyermekek, de most a háború kitörésekor természetes lett, hogy több segítséget nyújtanak. A futballklub szállásán például helyet adtak több kárpátaljai gyermek szüleinek, de még egy Harkovból származó családnak is.
A fiatalok közül többen már betöltötték a 18 évet, ők nem mennek haza Kárpátaljára, hiszen rögtön megkapnák a behívót. Több fiatalabb gyerek sem megy haza, hiszen szüleik elmenekültek, nincs egyelőre visszaút. A nagyváradiak adományának nagy részét éppen arra fogják felhasználni, hogy a hétvégén is Csengeren maradó diákok, focisták élelmezését kiegészítsék.
Az egységes magyar nemzet szellemében Szilágyi Sándor meghívta a NAC több korosztályos csapatát június negyedikére, Csengerre, ahol a nemzeti összetartozás napján egy focitorna keretében találkozhatnak újra egymással a gyermekek.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA