A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Újabb játszóteret adtak át, ezúttal Dárdán
MÁÉRT - 2022. május 27., péntek 12:53

A budapesti Nemzetpolitikai Államtitkárság 2016-ban indított nagyszabású óvodafejlesztési programot, melynek köszönhetően több száz óvoda és játszótér újul meg Kárpát-medence-szerte. Horvátországban is számos település gazdagodott szép és modern játszótérrel. Múlt pénteken a 14. játszóteret Dárdán adták át.
 
Az óvodafejlesztési program során Horvátországban az első körben öt játszóteret adtak át a szlavóniai szórványközösségekben. A második ütemben pedig sorra épülnek/épültek a tömbmagyarság lakóhelyein a játszóterek.
A projekt a Nemzetpolitikai Államtitkárság horvátországi partnerszervezete, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma (HMPF) közreműködésével valósult meg.
A horvátországi program keretében már számos beruházás és pályázat valósult meg, illetve van jelenleg is folyamatban. Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője, a program koordinátora elmondta, az elmúlt években több szakmai továbbképzést tartottak, a hét horvátországi magyar óvodát különböző módon, például bútorokkal és egyéb berendezésekkel korszerűsítették, valamint jelenleg is folyamatban van az óvodaidíj-támogatási pályázat.
- A program minden egyes részével kapcsolatban előzetesen egyeztettünk az óvodák vezetőivel, a foglalkozásokat vezető óvodapedagógusokkal, így az ő igényeiknek megfelelően állítottuk össze a csomagokat, illetve a berendezéseket – mondta Pálinkás Krisztián, aki hozzátette, a játszóterek építését pedig a helyi szervezetekkel egyeztették. Így a most Dárdán felépült, minden követelménynek megfelelő játszóteret Kistót Jánossal, a dárdai HMDK-alapszervezet elnökével közreműködve valósították meg, az új játszótér területét a Dárdai járás bocsátotta rendelkezésükre.
Az új dárdai játszóteret Anto Vukoje, a Dárdai járás elöljárója, Jankovics Róbert, a HMDK elnöke és Pálinkás Krisztián, a HMPF irodavezetője adta át.
- Sokat jelent ez a játszótér a dárdaiaknak, amelyet a járási vezetésnek köszönhetően egy jól megközelíthető helyen sikerült létrehozni, remélhetőleg száznál is több gyerek játszik majd itt a jövőben – mondta el lapunknak Kistót János.
Anto Vukoje afeletti örömét fejezte ki, hogy nagyon jó az együttműködés Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk és a Dárdai járás között.
- Többek között a jó kapcsolatnak is köszönhetően készült el ez a játszótér, és nagy öröm számomra és közösségünk számára minden projekt, amely a gyerekek javát szolgálja, mert övék a jövő – nyilatkozta lapunknak az elöljáró, hozzátéve, bízik benne, hogy még sok hasonló projekt valósul meg a jövőben is.
Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk úgy nyilatkozott, ez a projekt is arról tanúskodik, hogy a Drávaszögben és Horvátországban magyarnak lenni jó. Köszönetét fejezte ki a pedagógus fórumnak, a magyar kormánynak és a Dárdai járásnak is, amely térítésmentesen biztosított helyet a játszótérnek.
A játszótérépítési projekt a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programja keretében, a Bethlen Gábor Alap közreműködésével valósul meg.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA