A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A vártnál is jobb ütemben halad a pélmonostori Liszt utcai magyar kulturális központ építése
MÁÉRT - 2022. szeptember 8., csütörtök 15:38

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője múlt pénteken hivatalos látogatása során megtekintette a pélmonostori kulturális központ építési munkálatait, amelynek ütemével kapcsolatban rendkívüli elégedettségüknek adtak hangot.


A pélmonostori kulturális központ megépülésével, valamint a párhuzamosan a kórógyi és a szentlászlói óvodák létrejöttével egy év múlva újabb 120 gyermek számára lesz biztosítva a minőségi, anyanyelvű óvodai foglalkozás. A három párhuzamosan zajló építkezés közül kiemelkedik a pélmonostori, hiszen ez az épületkomplexum egy magyar óvodai egységből, egy magyar könyvtárból és egy rendezvényteremből fog állni. A tervek szerint a földszinten kap majd helyet az óvodai részleg, két óvodai és egy bölcsődei egységgel. Szintén a földszinten alakítják ki a 150 férőhelyes rendezvénytermet, az emeleten pedig könyvtár kap új otthont. Érdemes megemlíteni, hogy a könyvtáron belül egy digitalizált bibliotéka is működik majd. Az épület főbejárata a Liszt Ferenc utcára fog nézni, körülötte pedig park, játszótér és parkoló is helyet kap majd. A rendkívüli ütemben zajló építkezés részleteiről a helyszínen Molnár Péter, az Europa AP projektkoordinátora számolt be az államtitkár és a főosztályvezető asszony számára.
 
„Büszke vagyok arra, amit látok”
Az áprilisi alapkőletételhez képest látványos az előrehaladás az építkezés terén. Ezt az államtitkár is kiemelte, akit büszkeséggel töltött el a munkálatok ilyen mértékű előrehaladott állapota.
- Az áprilisi alapkőletétel óta óriási változás látható itt, Pélmonostoron. Nemcsak óvodai csoportszobáknak és bölcsődének ad helyet majd ez az épület, hanem gyakorlatilag a pélmonostori, illetve a környékbeli magyarságnak egy magyar háza is lesz. Színpaddal, közösségi térrel, 150 főt befogadó teremmel, ahol különböző rendezvényeket lehet majd tartani, és azt reméljük, hogy ez tényleg központként fog funkcionálni Baranyának ezen a részén. Én nagyon büszke vagyok arra, amit látok! Remélem, hogy a tél beálltáig olyan szintre hozzák az épületet, a belső munkálatokat is, hogy a 2023-24-es tanév akadálymentesen el tudjon kezdődni – fogalmazott meg Potápi Árpád János.
A nagy összegű beruházásokat a magyar kormány tette lehetővé az egyik legkisebb, de egyúttal az egyik legösszetartóbb határon túli közösség számára.
 
„A jövőt biztosítjuk az óvodák építésével”
Az építkezési terepszemlére Jankovics Róbert, a HMDK elnöke, parlamenti képviselőnk kísérte el a vendégeket, akit szintén örömmel vette tudomásul a fejlődés dicséretes ütemét.
- A HMDK elnökeként is, de pélmonostoriként is rendkívül büszke vagyok arra, hogy ilyen jó tempóban halad a központ építkezése. Emellett Szlavóniában, Szentlászlón és Kórógyon is hasonló jellegű intézmények épülnek, azok építési ütemével is rendkívül elégedett vagyok. Ez a magyar kormány az utóbbi tíz évben olyan horderejű támogatást nyújtott ennek a kis magyar közösségnek itt, Horvátországban, amely nélkül ez a közösség nem tartana ott, ahol most van. Esélyt kaptunk arra, hogy fejlődjünk, hogy a következő 10-15 évben tovább bővítsük azoknak a gyerekeknek, fiataloknak a körét, akik magyar oktatásban vehetnek részt. Elsőként magyar óvodai oktatásban, és reményeink szerint később pedig magyar iskolában folytatják a tanulmányaikat, ezzel pedig megalapozzuk a jövőnket. Ugyan jelenleg még csak épül a központ, de mi, ennek a közösségnek a vezetői már azon gondolkodunk, hogy amikor megnyitjuk, egy olyan oktatási intézménnyel bővüljön a horvátországi magyarság infrastrukturális hálózata, amilyent soha korábban nem láthattunk – fejtette ki Jankovics Róbert.
Ha a munkálatok tempója nem csökken, a jövő év őszén már sok kisgyermeknek lesz lehetősége anyanyelvi oktatásban-nevelésben részesülnie a pélmonostori központ falai között.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA