A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

Demeter Sándor temesvár-belvárosi református lelkipásztor meghívására egy már jóideje esedékes igehirdetési szolgálatnak tett eleget Tőkés László püspök, a forradalmi múltú gyülekezet egykori lelkipásztora. Az istentiszteleti alkalom közel egyazon időre esett áldott emlékű Újvárossy Ernő, a gyülekezet volt oszlopos tagja, a temesvári ellenállás első vértanú áldozata halálának 33. évfordulójával. Ennek alkalmából 2022. szeptember 25-én, a vasárnap délelőtti istentiszteletet követően kegyeletes megemlékezésre is sor került a mártír síremlékénél, az erzsébetvárosi temetőben.
Prédikációjában Tőkés László a Mózes 5. könyvéből és a Nehémiás próféta könyvéből vett igék alapján Isten választott népének egyiptomi és babiloni fogságával állította párhuzamba magyar népünk sorsát, Luther Márton reformátornak az egyház babiloni fogságáról szóló művével példázva az ateista-kommunista szovjet birodalom, illetve a nacionálkommunista Ceau?escu-rezsim igájában sínylődő népek és egyházak, illetve az elnyomott erdélyi magyarság korabeli helyzetét. A diktatúra uralma alóli felszabadulás az egyiptomi fogságból való szabadulással ért fel népünk életében. A pusztai vándorlás göröngyös útjára térő népének megszámlálására szólította fel az Úr Mózest és Áront, mondván: „Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét, az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáinak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút főről főre, húsz esztendőstől fogva és feljebb, aki hadba mehet Izráelben” (5 Móz 1,1-3). A népszámlálásról szóló mózesi könyv (am. Numeri) parancsa ma is időszerű, amikor éppen cenzust tartanak országunkban. Népünk és egyházunk sorai igen megcsappantak, létszámban és erőben igen meggyengültünk – itt, Temesváron is –, éppen ezért igencsak szükséges számbavennünk, hogy történelmi „pusztai vándorlásunk” viszontagságos, kihívásokkal és megpróbáltatásokkal teli útján járva hányan maradtunk és kikre számíthatunk; van-é elég hadra fogható férfiú, szolgálatra és munkára kész ember a romok helyreállítására, a jövő megépítésére a reánk váró nehémiási korszakban? – tette fel a kérdést az igehirdető.
Az Újvárossy Ernő kopjafájánál tartott temetői megemlékezésen Demeter Sándor lelkipásztor hirdette Istennek az alkalomhoz illő igéjét, Pál apostol Timóteusnak írt második levelét idézve: „Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7). Újvárossy Ernő nem engedett az elnyomó gépezet zsarolásának, nem hátrált meg, mert tudta, hogy a félelem lelke nem Istentől van. A mérnök szorult helyzetében is kiállt Tőkés László lelkipásztor és a református gyülekezet ügye mellett, vállalva inkább a mártírhalált.
Spontán módon, keresetlen szavakkal ezután a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Tőkés László is méltatta Újvárossy Ernőt, a temesvári gyülekezetben vállalt áldozatos építő – építészi – munkáját, kiemelve a klerikális és a kommunista hatalommal szembeni bátor kiállását. Szakmai tudásával és erkölcsi példájával méltán vívta ki egyházi közössége és az emlékező utókor tiszteletét, szeretetét és megbecsülését.  Mély hitéről élete feláldozásával tett bizonyságot. 1989 szeptemberében még csak a gyülekezet körében zajlottak a fenyegető események. Ez az oka annak, hogy a külvilág és a többségi románság még nem ismerte fel, hogy valójában Újvárossy Ernő volt a zsarnoki rendszerrel szembeni ellenállás, az utóbb kibontakozott szabadságharc első áldozata.
A temetőbeli megemlékezésen jelent volt Gazda István, az Új Ezredév gyárvárosi gyülekezet lelkipásztora is.