A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
A Székelyföld autonómiájának napjára készülve
MÁÉRT - 2022. október 25., kedd 09:04

Székelyföld történelmi egyházainak lelkészeihez intézett felhívást tegnap a Székely Nemzeti Tanács. Az Izsák Balázs elnök által jegyzett, Marosvásárhelyen kiadott közlemény a Székelyföld autonómiájának napját, október 30-át      emeli újfent a köz látókörébe. Alább olvasható:

Esztendők óta október utolsó vasárnapja előtt arra buzdítjuk a keresztény magyar gyülekezeteket, hogy Székelyföld Autonómiájának Napján közösen imádkozzunk Székelyföld területi autonómiájáért. Tesszük ezt annak tudatában, hogy az elmúlt száz évben a magyar történelmi egyházak döntő szerepet játszottak abban, hogy az erdélyi magyar nemzeti közösség, ezen belül a székelység magyar nemzeti identitását megőrizze, ellenálljon az asszimilációs nyomásnak. A hűség a szülőföldhöz, a családközpontúság olyan hitre épülő értékek, amelyek a közösséget megtartják és értelmet adnak az életnek. „A madárnak szárnya van és szabadsága, az embernek egyetlen szülőföldje és sok kötelessége” – ez a Tamási Áron-idézet a jelmondata az idei rendezvénynek.
Ma Európában két olyan veszély fenyegeti a keresztény értékeket, amelyek sajnos Erdélyben is megjelentek. Az egyik az elvilágiasodás folyamata, a szekularizáció, a másik az állami bürokrácia terjeszkedése az egyházi közösségek kárára (szekularizálás). Az előbbit, bár részben spontánnak nevezhető nem független az oktatástól, a közművelődéstől és a sajtótól. Az utóbbit szülőföldünkön a román állam erőltetett asszimilációs politikájával hajtotta és hajtja napjainkban is végre az egyházi vagyon elkobzásával, a felekezeti iskolák államosításával és számtalan megszorító intézkedéssel.
Örömmel állapítjuk meg, hogy Magyarország nemzeti kormányának támogatásával közel ötszáz templom újult meg Erdélyben. Amikor mi Székelyföld Autonómiájának Napjára készülünk, az a gondolat vezérel bennünket, hogy a megújult falak közé vigyük be nemzeti sorskérdéseinket, és a közös imával erősítsük a nemzeti összetartozás érzését, miközben keresztény alázattal a Jóisten kezébe helyezzük a jövőnk minden reménységét.
Ezért bízunk abban, hogy lelkészeink megértik ennek a törekvésnek a lényegét, vasárnapi prédikációikban belefoglalják Székelyföld területi autonómiáját.
Október 30-án közösen imádkozzunk, hogy a szekularizáció ellenére erősödjön meg az emberek hite, küzdőképessége, mert ezek nélkül gyermekeinknek, a jövendő nemzedéknek nem lesz miben reménykednie.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA