A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Pólában ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma
MÁÉRT - 2022. november 4., péntek 11:05

A HMDK Gazdaköre volt a házigazdája a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma soros ülésének, amelynek a tengerparti Pula/Póla városa adott otthont.
 
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013-ban alakult meg azzal a céllal, hogy a magyarországi mellett horvátországi, romániai, szerbiai, szlovákiai, szlovéniai és ukrajnai magyar agrárszervezeteket, ezáltal több ezer határon túli gazdát tömörítsen hálózatba. Többek között összefogja a Kárpát-medencében működő magyar gazdaszervezeteket, képviseli azok közös érdekeit az európai uniós intézményeknél is. A fórum elnöki tisztjét a mindenkori agrárkamarai elnök tölti be.
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (KEF) hatékonyan segíti a kárpát-medencei térség magyar gazdálkodóinak munkáját és együttműködését, ennek mentén rendszeresen üléseznek és értekeznek az aktualitásokról. A soros ülésre ezúttal Pólán kerülhetett sor, ahol a HMDK Gazdaköre volt a rendezvény házigazdája.
- Megtiszteltetés volt házigazdának lenni. A közel negyven fő részvételével zajló fórumon mindenki beszámolt az elmúlt időszakban végzett tevékenységekről, és két új egyesületet is felvettünk. Emellett természetesen a következő időszakra vonatkozó stratégiát is megbeszéltük – mondta lapunknak Szabó Attila, a HMDK Gazdakörének elnöke.
Az eseményen részt vett Jakab István, a magyar parlament alelnöke, dr. Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete és Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke is.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mellett működő szakmai kerekasztal immár tíz éve gyűjti ernyője alá a régió magyar gazdaszervezeteit. Az ülés munkarészét követően a pólai Móricz Zsigmond Kultúregyesület tagjai egy kultúrműsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek, majd a találkozó keretében koszorúztak a helyi tengerésztemetőben, a hősi halott magyar haditengerészek tiszteletére 2017-ben állított emléktáblánál, valamint Fiumébe (Rijeka) is ellátogattak, ahol a város magyar vonatkozású emlékhelyeit keresték fel Ágoston Gergely idegenvezető kalauzolásával. (mm)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA