A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Erdélyi Magyar Szövetség
EMSZ: koncepciós ítélet a nemzeti oldal ellen
MÁÉRT - 2023. január 14., szombat 19:10

Az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége tegnap este közleményben reagált arra a sajtóhírre, hogy a román igazságszolgáltatás elítélte a párt elnökét. Alább olvasható: 
 
Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) Országos Elnöksége megdöbbenéssel veszi tudomásul a Marosvásárhelyi Táblabíróság Mezei János nyolc éve húzódó ügyében hozott ítéletét. Figyelembe véve, hogy az EMSZ elnökét a jogállamiságot megcsúfoló eljárás során két különböző bíró is felmentette az ellene hozott, koholt vádak alól, joggal merül fel a gyanú az ítélet politikai indíttatásával kapcsolatban.
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy Mezei Jánost, a jelenlegi döntés is felmenti a korrupció és a sikkasztás vádjai alól, így csak a zsarolás – igencsak megkérdőjelezhető – kérdésében sikerült a vádnak – 2015 óta és 110 tárgyalás után – kiharcolnia valahogy az elmarasztaló ítéletet.
Ismételten egy, az erdélyi nemzetrész vezetői elleni koncepciós eljárásnak lehettünk tanúi, mely jól illeszkedik az elmúlt években az erdélyi magyarság ellen folytatott hadjárathoz, mely nem a 21. század Európáját, hanem a 20. század legsötétebb időszakait idézi fel. Az ítélet kártérítésre vonatkozó része pedig külön felháborító, hiszen még a kommunista bábbíróságok sem ítélték a kirakatperek áldozatait az őket lehallgató kollaboráns ügynökök kifizetésére.
Az ítélet súlyos csapás politikai közösségünk számára, mely hátterében az erdélyi magyar nemzeti oldal szétverésének szándékát látjuk. Emellett a ma kimondott jogerős döntés üzenet minden településvezetőnek, hogy pórul jár, ha a választói érdekében felveszi a harcot a közösségeinket kizsákmányoló és elsorvasztó háttérhatalmakkal szemben.
Mindezek ellenére továbbra sem fogunk engedni a megfélemlítésnek, és az Erdélyi Magyar Szövetség megmarad a Mezei János vezetése alatt kijelölt nemzeti úton. Az erdélyi magyarság vezetőit pedig arra bátorítjuk, hogy vegyenek példát az EMSZ elnökének kiállásáról, aki kálváriájának nyolc éve alatt is – minden fenyegetés ellenére – vállalta, hogy továbbra is közösségünk érdekében tevékenykedjen. Csak akkor van nemzetünknek jövője, ha vezetőink ilyen töretlen hittel és eltántoríthatatlanul néznek szembe az előttük álló kihívásokkal.
Minden általunk ismert tény alapján hiszünk Mezei János ártatlanságában, valamint a továbbiakban is számítunk támogatására és munkájára az erdélyi magyarság érdekében.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA