A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
„Márciusnak idusán most ünnepelni akarok“ – A HMDK március 15-ei központi ünnepsége
MÁÉRT - 2023. március 16., csütörtök 14:30

Tisztelet a bátraknak! A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) minden évben központi rendezvény keretében emlékezik meg a magyarság egyik legfontosabb történelemformáló eseményéről, az 1848-as márciusi forradalomról és az azt követő szabadságharcról.
 
Március 15. A nap, amikor kabátunkra tűzzük a kokárdát és közösen emlékezünk múltunk egyik legfontosabb pillanatára, amikor megszólalt egy nemzetté érő nép szabadságvágya. Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc nagyszerű alakjairól minden évben megemlékezünk, hiszen ők azok, akik emberségükkel, hősiességükkel ma is példát mutatnak nekünk is. Büszkék lehetünk arra, hogy számos baranyai és szlavóniai hősünk van, akiknek sírjai és emlékhelyei előtt évről évre lerójuk tiszteletünket.
 
Koszorúztunk az emlékhelyeinken, Vörösmarton és Csúzán
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján az emlékezők először Vörösmarton gyülekeztek, ahol Béni Izsák Ferencről és Apostol János, 1848-as honvéd, néptanítóról emlékeztek meg. Béni Izsák Ferencről tudjuk, olyannyira fontosnak tartotta szabadságharcunkat, hogy meglátogatta Kossuthot az emigrációban, jóféle vörösmarti bort vitt neki, és a kormányzó üzenetével tért vissza Vörösmartra.
Az ünneplők ezt követően a csúzai kultúrotthontól a falu református temetőjébe indultak, Ács Gedeon síremlékéhez. Az akkor Gida néven becézett tiszteletes nemcsak pénzt gyűjtött a szabadságharc megsegítésére, nemcsak híveit biztatta ékesszólásával, hanem személyes példával járt elöl. A megemlékezést az újbezdáni Szivárvány Népdalkör nyitotta meg. Varga György, Csúza református lelkipásztora pedig a horvát származású magyar költő, Zrínyi Miklós odaillő imádságát idézte. Az ünnepség résztvevői főhajtással és koszorúzással fejezték ki Kossuth tábori lelkésze iránti tiszteletüket.
Az emlékezők következő állomása éppen Kossuth Lajos domborműve volt, amelyet a honfoglalás ezeréves évfordulója alkalmából, 1897. július 5-én avattak föl Csúzán egy 12 méteres obeliszk részeként. A hányatott sorsú dombormű végül a csúzai kultúrotthonban lelt méltó helyére, amelynél szintén minden évben koszorúkat helyezünk el. Ezek mostani elhelyezése előtt Andócsi János HMDK-alelnök fejtette ki gondolatait.  
 
Alkalmi műsor a csúzai kultúrotthon nagytermében
Az alkalmi műsorban Jankovics Róbert parlamenti képviselő, a HMDK elnöke mondott beszédet. Kiemelte, hogy közösségünk minden áldott nap fejleszti falvait, iskoláit, templomait újítja föl, méltó körülményeket és elegendő támogatást biztosít a magyar kultúra ápolásával foglalkozó egyesületeinknek, valamint évről évre nagyobb felelősséget vállal a horvátországi közéletben, önkormányzati és országos szinten.
- Bármennyire kényesek is voltak a politikai viszonyok, a HMDK-ban nem önmagunkkal, hanem a közösséggel foglalkoztunk és folyamatosan a feladatunkra összpontosítottunk, ma is ezt tesszük érdeket képviselve, visszaigazolva a bizalmat. Negyvennyolcat „lámpafénnyé” az tette, hogy egy zászló alá tömörültek mindazok, akiket azonos eszmék hajtottak, függetlenül a köztük meglevő nézetkülönbségektől. A nemzet zászlaja alá – hangzott el a parlamenti képviselő beszédében.
Dr. Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet először Orbán Viktor miniszterelnöknek a külhoni magyarsághoz intézett levelét olvasta föl, majd többek között azt mondta, hogy  „a horvátországi magyarság összetartását és jövőbe vetett hitét bizonyítja aktív közösségi szerepvállalása és a HMDK 30 éves működése is, amihez hozzájárul a szábor magyar képviselőjének hatékony érdekképviseleti tevékenysége; ennek is köszönhetően bizton állíthatjuk, hogy a horvátországi magyarok esetében a magyar nyelv és kultúra ápolása, identitásuk megőrzése biztosított, amelyben a továbbiakban is számíthatnak Magyarország támogatására”. A műsorban közreműködött az újbezdáni Szivárvány Népdalkör, Nagy Róbert, a Dörömb Színjátszó Csoport tagjai, Molnár Mónika, Molnár Zsuzsanna, Rómer Edina, a csúzai Csárdás és a szentlászlói Petőfi Sándor kultúregyesület népi táncosai.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA