A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Kincses Kolozsvár Egyesület
Értékteremtő magyar iskolák
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. augusztus 22., péntek 07:54

Bár az idő nem a szabadtéri beszélgetésnek kedvezett, jónéhányan összegyűltek arra a beszélgetésre, amelyen a kolozsvári magyar oktatás problémáit vitatták meg a magyar nyelvű líceumok vezetői a Bánffy palota udvarán. Abban mind egyetértettek, hogy a kolozsvári magyar iskolák mindig értéket teremtettek, a jövővel és az oktatás módjával kapcsolatosan azonban már voltak eltérések.

Az RMDSZ Kolozs megyei nőszervezete által szervezett beszélgetésen az iskolaigazgatók és igazgatóhelyettesek először seregszemlét tartottak, az egyes oktatási intézmények által nyújtott lehetőségeket ismertették, mint kiderült, minden iskolának vannak sajátosságai, amiért a szülők oda íratják a gyerekeiket. Az Apáczai Csere János Elméleti Líceumban a közgazdasági szakosztály számít különlegességnek, a Báthory István Elméleti Líceumban a nyomdászképzés teszi érdekeltté a szülőket és a gyerekeket, ugyanakkor ők az egyetlenek, akik elemi osztályban a step by step képzést nyújtják, míg a János Zsigmond Unitárius Kollégium a 3 éves azakoktatást fogja idéntől bevezetni.. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum idegenvezetőket szeretne képezni, a Kolozsvári Református Kollégiumban pedig óvodától a posztliceális képzésig mindent meg lehet találni, emellett az idei évtől ők is hangsúlyt fektetnek a szakoktatásra. Az Onisifor Ghibu magyar tagozata azért fontos, mert sok szülő nem vállalná, hogy belvárosi iskolába járjon a gyereke, ezért a külvárosi iskoláknak is szerepe van abban, hogy a magyar anyanyelv ne vesszen el ezekben a negyedekben.

Az oktatás jövője kapcsán a beszélgető intézményvezetők már árnyalatnyi különbségeket fogalmaztak meg. Vörös Alpár, az Apáczai Csere János Elméleti Líceum igazgatója szerint fontos, hogy egy intézményen belül több szakirány is megtalálható legyen. Popa Márta, a János Zsigmond Unitárius Kollégium igazgatója a pedagógusok személyére fektetne nagy hangsúlyt, hiszen, mint mondta, a pedagógus személye határozza meg az oktatást. Székely Árpád, a Kolozsvári Református Kollégium igazgatója az iskolák autonómiáját szorgalmazta, és a beszélgetésből kiderült, hogy ezt mások is támogatnák, hiszen így az iskolák a saját pedagógusaikat sem válogathatják meg a jelenlegi törvények értelmében. Ahogy Kósa Mária, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatója is megfogalmazta, nagyon nehéz jövőképről beszélni egy centralizált rendszerben.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA