A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Trambulin – mindig feldob!
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. október 14., kedd 10:25

Érsekújvár. Október 10-12. között Érsekújvárban rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a Trambulin elnevezésű első országos sportnapot. A különféle sportágakat bemutató rendezvényen közel 150 cserkész vett részt, megmutatva ezzel, hogy a sport valóban mindig összehozza az embereket.
Szombaton több mint húsz különböző sportágba kóstolhattak bele a cserkészek a Nyitrai úti Építészeti Szaktanintézet területén, a fiataloknak képzett edzők, tapasztalt játékosok mutatták meg, hogyan kell az egyes gyakorlatokat, technikákat helyesen csinálni. A reggelt tollaslabdával, röplabdával, kosárlabdázással kettlebell edzéssel kezdték, a sportpályán frizbibajnokság zajlott képzett frizbisekkel, a szinte nyári melegben pedig teniszezhettek is a cserkészek. A fiatalok kipróbálhatták a biztos kezet, koncentrációt, tökéletes látást, célzást igénylő sportokat is: íjászatot, sportlövészetet, dartsot; majd megtapasztalhatták azt is, milyen nehéz egyensúlyozni egy kifeszített kötélen két fa között. Azok, akik a testet kevésbé, az agyat viszont annál inkább megtornáztató sportokat kedvelik, sakkozhattak, sudokut, keresztrejtvényt és különböző fejtörőket oldhattak. A technika világa sem állt távol a cserkészektől, az iskola mozitermében mozgásérzékelős videojátékokat is játszhattak szórakozásképp. A hétvége legérdekesebb sportja kétség kívül a Harry Potter könyvekből ismert kviddics volt, amit igaz nem seprűkkel, és nem a levegőben, hanem a földön játszottak, de így is nagy sikere volt a résztvevők körében. A nap végén a kezdődő izomlázzal mit sem törődő cserkészek birtokba vették a városi uszodát, és a lubickoláson kívül úszóversenyt, valamint különféle vízi játékokat, versenyszámokat rendeztek.
Azt, hogy a sport valóban csodákra képes, élő példák (példaképek) mondták el a fiataloknak. Pénteken este Kemény Viktor érsekújvári paralimpikon edzőjével, Sztruhár Lászlóval látogatott el a cserkészek közé. Az egy órás beszélgetésen a londoni paralimpiai játékokon száz méter mellúszásban hetedik helyen végző fiatal versenyző nyíltan beszélt gondokról, nehézségekről, eredményekről, pozitív élményekről, és vicces történeteket is meséltek a közönségnek. A programok összeállításánál a rendezők figyeltek a pihenésre is, esténként a Teaházban lazíthattak a fiatalok.
A sportnap célja elsősorban az volt, hogy lehetőséget adjon a cserkészeknek kipróbálni különféle sportokat, és egyben buzdítsa őket a rendszeres testmozgásra. „Fontos, hogy felhívjuk a gyerekek és a fiatalok figyelmét arra, hogy a sportolás nem nyűg, hanem ezzel valóban tudnak tenni az egészségükért. Ha megtalálod a neked tetsző sportot, soha nem leszel túl fáradt ahhoz, hogy ne legyen kedved felállni, és elmenni a következő edzésre. Az aktív élet nem csak a testet teszi ellenállóbbá, hanem a szellemet is, erősíti az ember akaratát, kitartóvá válik az élet minden területén” – fejtette ki Kantár Balázs, az érsekújvári 7. számú Czuczor Gergely cserkészcsapat tagja, a sportnap koordinátora.
 
szmcs-p

8 csatolt kép
ugrálókötélkempokempokosárlabdateniszslacklineKettlebellKettlebell
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA