A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László Békéscsaba vendége volt

Az 1989-es romániai forradalom magyar hőse, Tőkés László egykori temesvári lelkipásztor, majd pedig a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és az Európai Parlament tagja, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alapító elnöke volt a Szeretlek, Békés...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2022. november 9., szerda 15:58
Pólában ülésezett a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma

A HMDK Gazdaköre volt a házigazdája a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma soros ülésének, amelynek a tengerparti Pula/Póla városa adott otthont.
 
A Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma 2013-ban alakult meg azzal a céllal...

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2022. november 4., péntek 11:05
Évi közgyűlést tartott a HMDK

A Kopácsi Magyarok Otthonában került sor a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége (HMDK) rendes évi közgyűlésére múlt szombaton, ahol beszámoltak az elmúlt időszak jelentősebb eseményeiről, és meghatározták a jövővel kapcsolatos feladatokat is.

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
MÁÉRT - 2022. november 4., péntek 11:05
Bejegyzett párt lett az Erdélyi Magyar Szövetség

Kolozsvári sajtótájékoztató keretében jelentették be ma délben: az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójának eredményeként és az illetékes román bíróság jogerős határozata nyomán megalakult az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ),...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2022. november 2., szerda 14:32
„Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik”

Szatmárnémeti Szamos-negyedi református egyházközségében október 30-án tartották a reformációi emlékünnepélyt. A vasárnap délelőtti igehirdetés szolgálatára Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület volt püspökét, az Erdélyi Magyar Nemze...

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
MÁÉRT - 2022. október 31., hétfő 19:06
26  27  28  29  30  31  32  33  34