A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


A reformáció nemzetmentő- és megtartó erejéről Miskolcon

A Lévay József Közművelődési Egyesület meghívására és szervezésében Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott előadást november 4-én Miskolcon, a ...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. november 6., hétfő 11:33
Előadás és koszorúzás Miskolcon

A miskolci Lévay József Közművelődési Egyesület meghívására és szervezésében Tőkés László európai parlamenti képviselő, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke előadást tart november 4-én, szomba...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. november 3., péntek 10:37
Megemlékezés volt a felszámolt nagyvárad-olaszi temetőben

Világítást szervezett a kommunista rezsim által bezárt, körbeépített, majd felszámolt és játszótérré alakított Olaszi temetőben a kihantolatlan egykori nagyváradiak emlékére az EMNT Bihar megyei és az EMNP városi szervezete november 1-jén este.
Már ...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. november 2., csütörtök 23:43
Biró Rozália: azért, hogy a nők elleni erőszakot visszaszorítsuk, folyamatos pár...

„Minden eszközzel harcolnunk kell a nők elleni erőszak visszaszorításáért. A nők, a lányok bántalmazása nem lehet magánügy. Ez egy, a társadalmunkban sajnos jelen lévő, valós probléma, amelyre az RMDSZ többszörösen felhívta a figyelmet az elmúlt időszakba...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. november 2., csütörtök 11:28
Kálvin János nevét viselheti a kolozsvári Farkas utcai református templom előtti...

Új teret nevezhetnek el a reformáció 500. évfordulójának tiszteletére Kolozsváron. Kolozsvár Polgármesteri Hivatala kedden sajtóközleményben tette közzé, hogy a jubileumi évforduló tiszteletére javaslatot tesz a Farkas utcai templom előtti tér átnevezésér...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. október 31., kedd 14:07
367  368  369  370  371  372  373  374  375