A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Unitárius nőszövetségi konferencia és közgyűlés Homoródalmáson

Az Unitárus Nők Országos Szövetsége (UNOSZ) szombaton, augusztus 26-án Homoródalmáson tartja 2017. évi Közgyűlését és Konferenciáját.

A helyi unitárius egyházközség templomában reggel 10 órakor kezdődő ünnepi alkalomra az Erdély-szerte, az ...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2017. augusztus 24., csütörtök 10:25
Kelemen Hunor szövetségi elnök beszéde az 5. Vásárhelyi Forgatag nyitóünnepségén

Ünnepelni, ünnepi beszédet mondani hívtak a szervezők, és én örömmel mondtam igent, aminek számos oka van. Ezek közül némelyikre vissza fogok térni, s bár ünneprontó nem akarok lenni, néhány olyan kérdést is föl kívánok vetni, amely túlmutat a mai ünnepen...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. augusztus 23., szerda 18:31
A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat panaszt tesz a bukaresti Dinamo szurkolóinak ma...

Hétfőn, augusztus 21-én került sor a Sepsi OSK háromszéki első ligás labdarúgó csapat és a fővárosi Dinamo közös meccsére. A mérkőzés alatt az ellenfél csapat szurkolói a már több alkalommal elhangzott, ismert magyarellenes rigmust skandálták: „ki az orsz...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. augusztus 22., kedd 16:46
Emlékezz! Augusztus 23. - A Totalitárius Diktatúrák Áldozatainak Európai Emlékna...

Verőfényes augusztusi délután. Egy idős férfi, miközben játékba merülő dédunokáját figyeli a parkban, 1939 nyarára emlékezik… Így kezdődik az a 30 másodperces, oktatási célú film, amelyet az Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata készített a Totalitár...

Emlékezet és Szolidaritás Európai Hálózata Alapítvány
Külhoni civil szervezetek - 2017. augusztus 21., hétfő 18:23
Tőkés László: Meg kell tartani államalapítónk örökségét

Idén is a Szent Imre-plébániatemplom és a Szent Jobb-kápolna határolta térségen, az egy évtizede hagyományosnak mondható helyszínen tartották meg Balatonalmádiban az államalapítás és az új kenyér ünnepét. Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hiva...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. augusztus 21., hétfő 14:30
385  386  387  388  389  390  391  392  393