A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 1946-1950 / 2000
Európai Parlamentben mutatkoznak be az Örökségünk Őrei

Brüsszelben, az Európai Parlamentben mutatkoznak be kedden az Örökségünk Őrei vetélkedő idei nyertes csapatai. A rendezvény fővédnöke Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős biztosa.
Winkler Gyu...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 5., hétfő 13:19
Trianon jelenünkre és jövőnkre kiható következményeitől kellene megszabadulnunk

A Magyar Polgári Egyesület és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében ebben az évben is megemlékeztek Nagyváradon a trianoni diktátumról a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából.
A meghívottakat és érdeklődőket Nagy József Barna, az MPE elnök...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 4., vasárnap 00:49
Az Össznemzeti Zarándokvonat nagyváradi fogadásáról

Az elmúlt évek hagyományait követve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt idén is ünnepi fogadtatásban részesítette a Csíksomlyóra tartó Össznemzeti Zarándokvonatot, azaz a Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors egymásba kapcsolt s...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 2., péntek 18:07
A Bundestag plenáris ülése tárgyalta a Minority SafePack kezdeményezést

A Bundestag pénteki, június 2-i ülésén meghívottként jelen lévő Vincze Loránt, a FUEN elnöke hatalmas eredményként méltatta, hogy a német parlament alsóházának plenáris ülése foglalkozott a Minority SafePack kezdeményezéssel. „Németország kormánya és parl...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. június 2., péntek 14:44
Jószolgálati úton a Himalája tövében

Tőkés László EP-képviselő brüsszeli asszisztense, Ferenczy Zsuzsa Anna május 21–25. között az Indiában száműzetésben élő tibeti közösségben tett látogatást, más kollégáival egyetemben. A delegációt az emigráns tibeti kormány brüsszeli képviselete hívta me...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. június 2., péntek 03:45
386  387  388  389  390  391  392  393  394