A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 31-35 / 74
Nagy változások előtt a szlovákiai magyar cserkészet

Udvard. Hamarosan nagy szervezeti megújuláson megy keresztül a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, az idei őszi cserkészvezetői konferencia előadásai is e téma köré csoportosultak. November 21-23-a között az érsekújvári járásbeli Udvardon megrendezett ko...

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. november 24., hétfő 16:06
Trambulin – mindig feldob!

Érsekújvár. Október 10-12. között Érsekújvárban rendezte meg a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a Trambulin elnevezésű első országos sportnapot. A különféle sportágakat bemutató rendezvényen közel 150 cserkész vett részt, megmutatva ezzel, hogy a sport...

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. október 14., kedd 10:25
Terítéken az elmúlt évek sikerei

Az utóbbi években elért eredményekről szólt a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának konferenciája október 3-4. között Budapesten. A találkozó előbb a Fórum hagyományos őszi ülésével telt, majd másnap következett az a szakmai konferencia, ahol a tagszövetsé...

Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. október 9., csütörtök 15:03
Újabb mérföldköve a Mezőségi szórvány oktatszervezésnek

Erdélyben megvalósult az 1990 óta készült szórványoktatási stratégiák egyik                                       alapvető célkitűzése.A valamikor egységes tájegységnek számító (ma három megyére osztott) Mezőség központjában levő Nagysármáson kerül sor eg...

Kallós Zoltán Alapítvány
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. szeptember 26., péntek 08:37
Iskolaépítés Mezőségen

A mezőségi szórványkollégiumok – mint például a válaszúti és szamosújvári -  csak akkor tudják maradéktalanul betölteni szerepüket, ha létrejön mellettük egy önálló, a magyar közösség adminisztrációjában lévő mezőségi szórvány iskolaközpont.
A Mező...

Téka Alapítvány
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2014. szeptember 4., csütörtök 10:54
3  4  5  6  7  8  9  10  11