Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Össze kell fognunk Csíksomlyóért!
MÁÉRT - 2016. december 1., csütörtök 16:04

Ma délelőtt döntött az UNESCO Etiópiában ülésező közgyűlése – nem vált a világörökség részévé a csíksomlyói búcsú. Négy év telt el azóta, hogy Kelemen Hunor szövetségi elnök, akkori kulturális és örökségvédelmi miniszter kezdeményezte és felterjesztette a székely emberek legnagyobb vallási és kulturális ünnepét a világörökségi listára. A 2012 óta eltelt időszakban többször és többen próbálták megakadályozni ezt, 2016 decemberében pedig ez végképp sikerült – a csíksomlyói búcsú nem örvendhet nemzetközi elismertségnek és védettségnek. 
„Az UNESCO mai döntése számunkra egyszerre lesújtó és felháborító” – nyilatkozta Kelemen Hunor szövetségi elnök. Hozzátette, a zarándoklat egyike azon vallási, kulturális ünnepeinknek, amelyek meghatározóak a Kárpát-medencei magyarság életében, ezért terjesztette fel a búcsút az UNESCO szellemi világörökségi listájára. 
„A csíksomlyói pünkösdi búcsú az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepévé vált, minden évben majd félmillióan zarándokolnak ide Erdélyből, de szerte a világból is. Az UNESCO világörökségéhez tartozva a csíksomlyói búcsú fokozottabb védelmet is kaphatott volna, ugyanakkor méltó elismerést jelentett volna a székelység több mint 500 éves hagyományának. Ez sajnos ma nem történt meg, hiszen a romániai magyar közösség részéről, a kezdeményezők részéről senki nem lehetett jelen a jelölés fenntartásakor. A román kulturális minisztérium képviselői pedig nemcsak, hogy nem tartották fenn a kezdeményezést, hanem még meg is köszönték az elutasítást, semmibe véve közel száz szakember munkáját, és az erdélyi magyarság óhaját, hogy a csíksomlyói búcsú a világörökség részévé váljon.  Érthetetlen számunkra a román fél diszkrimináló álláspontja. Ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy saját ügyeinkben csak saját magunkra számíthatunk – jelentette ki Kelemen Hunor.
A 2012 márciusában az UNESCO-hoz felterjesztett dokumentáció tartalmazta az Erdélyi Ferences Rend, a Hargita Megyei Tanács, Csíkszereda Városi Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ, az alfalusi Polgármesteri Hivatal, a gyulafehérvári Caritas, a Kriza János Néprajzi Társaság, az alfalusi Római Katolikus Egyházközség, a Pogány-havas Kistérségi Társulás, a Csíksomlyó Egyesület, valamint a pusztinai Szent István Egyesület egyetértését és támogatását, a szervezetek részt vettek a szükséges dokumentáció elkészítésében is. 
„Köszönöm mindenkinek, aki ebben a munkában részt vett, aki támogatott minket, és külön köszönöm Magyarország segítségét. Nem adjuk fel. Nem adhatjuk fel. Tovább kell küzdenünk. Csak az összefogás, a következetes és kitartó munka fog eredményre vezetni. Ha nem vagyunk ott, ahol a minket érintő döntések születnek, akkor nem járunk sikerrel. Ezért kell felmutatnunk közösségünk erejét december 11-én” – hangsúlyozta az RMDSZ elnöke.   
A beterjesztett javaslat alapját a Tánczos Vilmos néprajzkutató által összeállított dokumentáció képezte. A jelölési dosszié összeállítására létrehozott szakértői bizottság a búcsú vallásos és kulturális jelentőségét emelte ki. Románia első alkalommal terjesztett az UNESCO elé ilyen jellegű, vallási, kulturális örökségre vonatkozó javaslatot. Már 2012-ben biztos volt az, hogy az UNESCO bizottságának végleges döntése akár két évbe is telhet, a kormányváltások miatt azonban még hosszabbra nyúlt a procedúra. A bizottság néhány technikai jellegű kiegészítést kért a dosszié leadását követően, ám mivel az RMDSZ ekkor már nem volt kormányon, a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó Országos Szellemi Örökség Bizottság nem válaszolt a kérésre és lejárt a határidő, és az egész procedúrát újra kellett indítani 2014-ben. Az UNESCO szellemi örökség szakértői bizottsága idén júniusban ült össze és elemezte a dossziét, akkor kiderült, hogy a benyújtott dokumentáció teljes volt. Ezek után az RMDSZ arról értesült, hogy a román külügyminisztérium és a kulturális tárca azon dolgozik, hogy a szakemberek által összeállított, minden érdekelt fél beleegyezését és támogatását élvező indítványt, dossziét visszavonja. Ezt több nyilvános tiltakozás és zártkörű tárgyalás után végül sikerült megakadályozni.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.