Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Azt a feladatot kaptuk, hogy talpon maradjunk
MÁÉRT - 2016. december 6., kedd 13:22
 „Ebben az időszakban sokat mondtuk, és mondjuk, míg
meghallják a hangunkat, hogy a helyben megtermelt pénzekből, értékekből sokkal
többet kellene itthon tartani, ahol megtermelik, s nem adóként Bukarestbe
küldeni szinte mindent. Mert a helyi közösségek jobban tudják, milyen
beruházásokra van szükségük” –
emelte ki az önerőből való építkezés lényegét Kelemen Hunor szövetségi elnök
Parajdon. Hétfőn ünnepélyesen átadták azt az útszakaszt, amely két fontos
turisztikai pontot köt össze, a sóbányát a wellnesszközponttal. Az eseményt
megtisztelte jelenlétével Kelemen Hunor szövetségi elnök, Dr. Verestóy Attila
szenátor, Antal Lóránt szenátorjelölt, illetve Benedek Zakariás és Sebestyén
Csaba képviselőjelöltek.
Parajd
a Sóvidék a székelyföldi turizmus, de talán mondhatjuk, hogy Kárpát-medence
egyik legismertebb és legkedveltebb üdülőhelye – vezette fel ünnepi beszédét
Bokor Sándor, Parajd község polgármestere. Az útszakasz, amelyet december 5-én
átadtak, nagy jelentőséggel bír a helyi turizmus szempontjából. Hozzátette:
Parajd és Sóvidék legfontosabb két pontját köti össze ez a másfél kilométer,
azaz a parajdi sóbányát a wellnesszközponttal. A közel két millió lejes
beruházás bizonyítéka annak, hogy a parajdi turizmusért, és az életszínvonal
javításáért tenni muszáj. Ez a fejlesztés értünk van, növeli lehetőségeinket, a
hely vonzását. Ahhoz, hogy utakat és iskolákat tudjunk építeni,
kultúrotthonokat feljavítani, az kell, hogy a sorsdöntő eseményeken részt
vegyünk, és határozottságot tanúsítsunk. Köszönetünket leginkább úgy
fejezhetjük ki, ha Parajd és Sóvidék a jövőjére gondolva december 11-én a
magyar listára szavaz.
„Gratulálok
ahhoz, hogy ezt az utat majdnem önerőből el tudták készíteni, s ez azt mutatja,
hogy mi nehéz időkben is képesek vagyunk közösen tervezni és építkezni. Mi azt
mondjuk – és ebben az időszakban sokat mondtuk, és mondjuk, míg meghallják a
hangunkat –, hogy a helyben megtermelt pénzekből, értékekből sokkal többet
kellene itthon tartani, ahol megtermelik, s nem Bukarestbe adóként küldeni
szinte mindent, ugyanis a helyi közösségek pontosan tudják, hogy a pénzükből
milyen fejlesztésekre van szükségük. A parajdiak mindig tudták, hogy ezt a
közösséget hogyan kell szolgálni. Sokszor estünk a földre, sokszor megpróbálták
lerombolni, amit építettünk, de a Kós Károly, Márton Áron, Sütő András
nemzedéke talpon maradt, és mi is ezt tudjuk mondani, hogy nem engedjük meg,
hogy elgáncsoljanak. Mi Székelyföldet, Erdélyt építjük, ezt a feladatot kaptuk.
Ahhoz, hogy ezt megtehessük, össze kell fognunk” – nyomatékosított a
szövetségi elnök.
„A
Romániai Magyar Demokrata Szövetség megteremtette ebben az esztendőben a
lehetőséget az összefogásra azáltal, hogy a Magyar Polgári Párttal együtt
indul. Ha a román társadalom azt látja, hogy ez a közösség együtt tudja erejét
felmutatni, hogy a közösség jövőjét pontosan meg tudja határozni, akkor majd az
önerő mellé hozzátehető az is, ami járni jár, de egyelőre nem jut. És mi arra
tudunk ígéretet tenni, mert így tisztességes, hogy a magyar ügyet, a közjót
fogjuk szolgálni. Azt gondolom, hasonlóan a polgármester úrhoz, hogy a hasonló
beruházásokkal vonzóbbá tehetjük nemcsak Parajdot, de Székelyföldet is, és ha
többen megismernek, és ha olyannak látnak bennünket, amilyenek vagyunk, akkor
partnerek lesznek törekvéseink elérésében. Arra kérem a község embereit, hogy
most vasárnap szavazzanak a Szövetség jelöltjeire” – összegzett
Kelemen Hunor.
Dr.
Verestóy Attila szerencsésnek nevezte Parajdot, de ugyanakkor kiemelte, hogy a
szerencsénknek mi vagyunk a kovácsai. Mi az eredményeinkre büszkék lehetünk,
annak ellenére is, tette hozzá, hogy nem könnyű a sorsunk, még a munka java
talán hátra van, de olyan megvalósítások vannak a hátunk mögött, mint ez az új
út. „Megkezdtünk 26 éve egy olyan utat, aminek a vége még messze van, de
tudjuk azt, hogy ennek a nemzeti közösségnek jogai vannak, és ezekről nem
kötöttünk kompromisszumokat, és nem adjuk fel a céljainkat” –
hangsúlyozta a szenátor. Jogunk van, hogy magunkról döntsünk, s jogunk van
olyan országban élnünk, ahol a dolgokba beleszólhatunk, mert tudjuk, hogy ami
nekünk megfelel, az ennek az országnak is megfelel. Ez fordítva sajnos nem
mindig igaz – tette hozzá. Jogaink kiharcolásához erő kell, politikai erő, és
ez az eszköz a kezünkben van – mondta Dr. Verestóy.
„Most
minden feltétel adott, hogy éljünk a közösségi összefogás lehetőségével, és
minden becsületes, gondolkodó magyar embernek saját és közössége érdekében jó
döntést kell hoznia, ki kell mondanunk, hogy bennünket nem lehet félretenni. Mi
hűen fogjuk szolgálni azt a közösséget, ami szolgálatra küldött bennünket, nem
könnyű ez a szolgálat, de ha siker övezi az utat, akkor azt mondhatjuk, hogy
megérte. Ezt hagyjuk örökül unokáinknak, ezt kell majd gyarapítani a következő
generációnak” – mondta végezetül a szenátor.
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|