Gulag-emléknapot tartottak Nagyváradon
MÁÉRT - 2016. december 8., csütörtök 13:11

Magyarország kormánya a 2015. évet a
hetven évvel ezelőtt a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és
kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, majd a Gulag-emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ennek
kapcsán számos rendezvény került és kerül megszervezésre szerte a
Kárpát-medencében.
Nagyváradon december 7-én, szerdán a
Magyar Polgári Egyesület, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint a Partiumi
Keresztény Egyetem és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében tartalmas
emléknapot tartottak
Délután a Lorántffy Zsuzsanna
Református Egyházi Központ múzeumtermében Nagy
József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke, a konferencia szervezője
köszöntötte a megjelenteket. Tőkés
László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke rövid
köszöntőbeszédében kiemelte, hogy nagy szükség van ezekre az emlékévekre,
hiszen a kommunista múlttal őszintén szembe kell nézni és bűneit a
leghitelesebben feltárni. A rendezvényekkel, a fiataloknak és idősebbeknek
szóló programokkal az 1956-os emlékév és a Gulag-emlékév is nagyon fontos
szolgálatot végez. Tőkés László a Szentírást idézte: „És
ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik;
hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti.”
Marinovich
Endre, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főigazgató-helyettese Magyarok a Gulagon címmel tartott
rendkívül érdekes és tartalmas előadást, bemutatva a sztálini birodalom egészét
behálózó munkatáborrendszert (a Gulag a Javítómunka-táborok Főigazgatósága
orosz nevének mozaikszava), a szovjet megszállás és megtorlás történetét.
Murádin
János Kristóf erdélyi történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
oktatója Az erdélyi magyar és német
polgári lakosság szovjet fogságba hurcolása 1944-1945-ben címmel értekezett.
Bemutatta azokat a főleg saját kutatási eredményeket, amelyek ezt a nagyon
elhallgatott témát immár mindenki számára elérhetővé és közérthetővé teszi.
Fodor
Gusztáv tiszaderzsi református lelkipásztor szülőhazájáról értekezett Élő egyház a halál völgyében: a Kárpátaljai
Református Egyház élete a sztálini terror árnyékában címmel. A rendezvényen
megtekinthetők voltak azok a szovjet fogságból származó emléktárgyak, amelyeket
Murádin János Kristóf gyűjtött össze.
Este a PKE aulájában nyitották meg a
Magyarok a Szovjetunió táboraiban
(1944–1956) című vándorkiállítást. Köszöntőt mondott Pálfi József rektor, Csibi Krisztina, a Magyarság Háza
igazgatója, Marinovich Endre Veritas-vezető,
valamint Fodor Gusztáv tiszteletes és
Murádin János Kristóf történész, aki ide is elhozta a lágerekből származó
emléktárgyakat.
Ezt követően az egyetem
Bartók-termében „Én a szabadságot
választottam” – Egy szovjet tisztviselő politikai- és magánélete címmel a
Viktor Kravcsenko azonos című regényéből készült egyszemélyes pódiumműsort
tekinthették meg az érdeklődők Balázs
Zoltán színész-rendező előadásában.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA