Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Erős képviseletről döntünk vasárnap
MÁÉRT - 2016. december 8., csütörtök 17:10
 December 8-án,
csütörtökön tartotta kampányzáró sajtótájékoztatóját az RMDSZ Háromszéki
Területi Szervezete, amelyen Tamás Sándor megyei elnök és Antal Árpád,
Sepsiszentgyörgy polgármestere mellett a háromszéki magyar összefogás listáján
induló hat képvisel- és szenátorjelölt is részt vett. Vasárnap sorsdöntő
fordulathoz ér az erdélyi magyarok sorsa, most minden magyar ember tehet ennek
érdekében, hangzott el a sajtótájékoztatón.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke köszönetet mondott
mindazon kritikus-támogatóknak, akik az elmúlt hetekben, hónapokban az
RMDSZ-MPP mellé álltak, kezdve Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével
az idős barátosi gazdáig, akik a megfogalmazott kritika mellett belátva a
választás tétjét, mindannyian részvételre buzdítják a székelyföldi, erdélyi
magyarokat. „Az összefogás listán Háromszéken négy bejutó képviselői és
két szenátori hellyel számolunk. Ehhez azonban fontos a háromszéki magyar
emberek hozzáállása, az, hogy minél nagyobb számban elmenjünk vasárnap
szavazni.” – tette hozzá.
„A nyáron is megtapasztaltuk, hogy az a
közösség, amelyik a helyhatósági választásokon jól megszervezte saját magát és
összefogott, jobb eredményt ért el. Ilyen a bodzavidéki román közösség, ahol a
tíz százalékkal nagyobb részvételi aránynak köszönhetően az eddigiekhez képest
eggyel több román tanácsost juttattak be a megyei önkormányzatba. Ezért nagyon
fontos, hogy vasárnap ne legyünk közömbösek a választás, a minket érintő ügyek
kapcsán, és a magyar közösség nagyobb arányban vegyen részt a választásokon”- fogalmazott az elnök.
Benkő Erika képviselőjelölt a sajtótájékoztatón a választási törvény
előnyeként emelte ki, hogy habár az szűk keretek közé szorította a kampányt,
meglátása szerint a jelöltek így közelebb kerültek az emberekhez és közvetlenül
szólították meg őket. „Számomra hihetetlenül tanulságos volt minden
egyes alkalom, amikor a helyi emberekkel találkoztam, hiszen tartottunk
rétegtalálkozókat, tanárokkal, idősekkel, fiatalokkal. És ezeken a
beszélgetéseken arra bátorítottuk az embereket, hogy mondják el, hogy mit
várnak el a magyar parlamenti képviselettől, melyek azok a rendszerszintű
korrekciók, amit mi meg tudunk tenni. Én remélem azt, hogy az emberek látják
bennünk a változást.”
Márton Árpád képviselő kiemelte, az emberjogi kérdések jogi vetületével akar
továbbra is foglalkozni, de az emberekkel való találkozások sok más problémát
vetettek fel, köztük olyanokat, amelyekkel már foglalkoztak. „A román
állam nem szeret az embereknek fizetni: ezért azt tapasztaljuk, hogy az állam
adósságait különböző intézmények kell kifizessék, az összes tartozás
orvoslásáért a pénzügyminisztérium kell a felelős legyen.”
Kulcsár-Terza József örömét fejezte ki, hogy mind az RMDSZ mind az MPP tagok
megértették és elfogadták az összefogás lényegét. Olyan emberektől kapott
visszajelzést, akiktől nem is várt, biztatják és támogatják az összefogást és
meggyőződése, hogy az erdélyi magyarság csak együtt tudja felvenni a harcot
jogaikért. A képviselőjelölt, Erdély nagy püspökének, Márton Áronnak szavait
idézte, amelyet mottóként állított maga elé: „…a
gondok elöl nem futok meg. Amit Isten keresztként vállamra rakott, ha vérző
térdekkel is, de vinni fogom.”
Könczei Csaba képviselőjelölt életre szóló élményként könyvelte el az
egyhónapos kampányt, amelynek során több mind ezer gazdával találkozott, amint
mondta ilyen gazdag és eseménydús gazdakonzultációban még nem volt része, pedig
jó pár éve a közért dolgozik. A találkozók során olyan, a gazdák által
felvetett gondokat azonosítottak, amelyeket képviselőként mindenképpen
képviselni és támogatni fog. Minden településen egy ígéretet tett a gazdáknak:
bármi lesz a választások kimenetele, képviselni fogja a gazdákat.
Fejér László szenátorjelölt kampánya során azokat az új törvény adta
lehetőségeket ismertette a falujárások során, amelyet a szövetkezeti-, illetve
a szupermarket törvény nyújthat mind az agráriumban, mind az állattenyésztésben
dolgozóknak. Tapasztalatai szerint már pozitív hozadéka is van a
tájékoztatóknak, a kampánynak, hiszen már vannak olyan tejtermelők, akik az
elmúlt napokban még csatlakoztak a több mint kétszáz gazdával működő Kézdi
Lacto Coop szövetkezethez, de vannak olyan mezőgazdászok is, akik más
mezőgazdasági termények értékesítésére is szeretnének szövetkezetet létrehozni.
Ennek előkészítésében már érkezett megkeresés a szenátorjelölthöz.
Miklós Zoltán szenátorjelölt elmondta: megerősítő és bátorító az, amit a kampány
alatt tapasztalt a lakosságtól, erőt ad munkájához, erőt arra, hogy méltón
képviselje a magyarságot a parlamentben, mindezt úgy, hogy megalkuvás nélkül
végezhesse munkáját, ne essen csorba a szakmai és emberi mivoltában.
Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere azokról az új
kampánymódszerekről beszélt, amelyet a parlamenti választások alatt használtak.
Nem óriás plakátok által, hanem személyes találkozók alkalmával igyekeztek
felvenni a kapcsolatot a lakossággal. Minden jelölt és a polgármester is
személyesen kereste fel telefonon a szavazókat, akiket a választások tétjéről
tájékoztattak és arra ösztönözték őket, hogy minél nagyobb számban menjenek el
a december 11-i választásokra. A beszélgetésekből kiderült, hogy a választók
nagy többsége pozitívan fogadta a megkeresést.
A polgármester szerint négy részre lehetne osztani az erdélyi
magyar társadalmat a politikai aktivitás szempontjából: vannak a hűséges
támogatók, a bizonytalanok, a csalódottak, a negyedik, legkisebb réteget pedig
a teljesen inaktívak képezik, akiknek tagjai nem fogyasztanak semmilyen
médiát. „Én azt gondolom, hogy ugyanolyan változások előtt áll
Kelet-Közép Európa, de bizonyos értelemben az egész világ, mint amilyen a
nyolcvanas évek végén állt be. Gondoljunk a Brexitre, gondoljunk az amerikai
választások eredményére, gondoljunk akár az olasz népszavazásra. Tehát ez mind
azt jelzi, hogy megváltozik a világ és ezek a változások Kelet-Európát is
nagymértékben érintik majd. Látjuk azt, hogy Orbán Viktor, akire az elmúlt
időkben a nyugati hatalmak nagyon haragudtak, lényegében Kelet-Közép Európa
vezető politikusa lett. Arra szeretném kérni a szkeptikusokat, hogy gondoljanak
arra, volt-e még az elmúlt huszonhat évben olyan választás, amikor a Kárpát-medencében
a magyar miniszterelnöktől a házelnökön át az ellenzéki magyarországi pártokig
mindenki azt mondja, hogy milyen fontos az, hogy Bukarestben erős képviseletünk
legyen. Sorsdöntő pillanatnak tartom december 11-ét, mert ennek az
átalakulásnak, mely lényegében annak a rendnek a megbomlását jelenti, ami az
elmúlt évtizedekben uralta a világot, ennek mi lehetünk nyertesei és lehetünk
vesztesi közösségként. Vesztesei akkor leszünk, ha távolmaradunk, ha
széthúzunk, ha mindenben csak a rosszat látjuk, és ha nem ismerjük fel ennek a
pillanatnak a jelentőségét, mert ebben az esetben nem fogunk számítani és nem
fogunk részt venni ennek a folyamatnak az alakításában. Nyertesek akkor
leszünk, ha elmegyünk szavazni, erőt mutatunk és látják, hogy velünk számolni
kell.”
1 csatolt webcím http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|