Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Az Európai Parlamentben ismertette terveit a FUEN
MÁÉRT - 2017. január 20., péntek 12:47

Az Európai Parlament strasbourgi ülésszakán vett részt Strasbourgban Vincze Loránt elnök vezetésével az Európai Nemzetiségek Föderatív Unió (FUEN) delegációja. Január 19-én, csütörtökön a FUEN a kisebbségi munkacsoportjának ülésének meghívottja volt. Előző nap szintén Strasbourgban tartotta első ülését a FUEN Európai Párbeszéd Fóruma, amelyen több EP-képviselő vett részt. A látogatás házigazdái Sógor Csaba és Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselői voltak. A strasbourgi munkaülésekkel egyidejűleg érkezett a hír a Luxemburgi Törvényszéktől, hogy a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés ügyében február harmadikán lesz ítélethirdetés.
Az Intergroup ülését Gál Kinga (FIDESZ), Nils Torvald (Finnországban élő svédajkú közösség) és Josep-Maria Terricabras katalán társelnökök vezették, akik megállapították, hogy a FUEN egyre láthatóbb és tevékenyebb Brüsszelben. A tanácskozáson a FUEN elnöke ismertette az európai ernyőszervezet működését, küldetését, szerteágazó tevékenységét, majd részletesen beszámolt a tavalyi év fontosabb projektjeiről és lobbitevékenységéről. Az európai lobbi tavalyi fontos eseményének nevezte az Európai Tanácsnak a Kisebbségi Keretegyezményről szóló fórumát, amelyen a FUEN határozott álláspontot jelenített meg, valamint a parlamenti közgyűlés fele egy kisebbségi munkacsoport létrehozására vonatkozó javaslatot tett, amelyet a politikai csoportok és Pedro Agramund, a közgyűlés elnöke is támogatásukról biztosítottak.
Vincze Loránt megelégedéssel jelentette be, hogy a határaikon kívüli, jelentős kisebbségi közösséget számláló Németország és Magyarország számottevő pénzügyi hozzájárulásukról biztosították az ernyőszervezetet, és megmarad a regionális kormányok és autonóm területek támogatása is. A FUEN-elnök az Európai Bizottság támogatásával kapcsolatban elmondta: „egy esetleges anyagi természetű támogatásnál fontosabb, hogy az Európai Bizottság végre felismerje a kisebbségvédelem fontosságát, és támogatási programjait tegye elérhetővé a kisebbségi csoportok számára is.”
Előadásában bemutatta a FUEN idei terveit, kiemelve a májusban, Kolozsváron tartandó kongresszust, és két új projektet: a kisebbségi és kisebbségbarát régiók együttműködésének életre hívását, valamint egy Európa-szerte kisebbségi ügyeket és jogsértéseket monitorizáló rendszer létrehozását. „Erős együttműködést, partneri kapcsolatot szeretnénk az EP kisebbségi munkacsoportjával. Jó érzés az őshonos közösségek számára, hogy van egy erős mag az Európai Parlamentben, amely támogatja az őshonos kisebbségek törekvéseit és meg van győződve arról, hogy az EU többet is tehet értünk" – zárta beszédét Vincze Loránt, a FUEN elnöke.
A nagyszámú EP-képviselő jelentétében zajló ülésen Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője megállapította, hogy a FUEN fontos és Európában egyedülálló munkát végez, ezért azt javasolta, hogy az ernyőszervezet kapjon tanácsadói státust az Európai Parlamentben.
Egy nappal korábban, a párbeszéd fórum ülésén Sógor Csaba képviselő a jogállamiság mechanizmusának kialakítását övező vitákról beszélt. Hangsúlyozta: ha már létrejön, szeretnék, hogy a mechanizmus a kisebbségi jogok és a koppenhágai kritériumrendszer betartását is monitorizálja az egyes tagállamokban. Csáky Pál felvidéki, Deli Andor vajdasági és Herbert Dorfmann dél-tiroli képviselők szerint Antonio Tajani elnökké választása az Európai Parlamentben új lehetőséget nyithat a kisebbségi kérdésre való odafigyelés tekintetében, hiszen programbeszédében az új elnök erre a témára is kitért.
Az Intergroup ülésen felszólalt az Európai Párbeszéd Fórum (EDF) újraválasztott szószólója Jens A. Christiansen (németországi dán) és bemutatta a FUEN-hez tartozó fórum célkitűzéseit, és kiemelte a német-dán határ menti régió tapasztalatainak hasznosítási lehetőségeit. Az Európai Nemzetiségi Ifjak (YEN) nevében Matic Germovsek mutatta be a szervezet tevékenységét és terveit. Bernard Gaida, a FUEN német munkacsoportjának (AGDM) szószólója az általa vezetett csoport munkájáról beszélt, de ugyanakkor a lengyelországi németek nevében Opole város határmódosításának negatív hatásait ismertette. A nagyobb adminisztratív egységben a német közösség számaránya csökken, amely számos megszerzett jogot veszélyeztet.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.