44 település értékeinek bemutatásával indul a Szent László út
MÁÉRT - 2017. január 25., szerda 14:41

Elkezdődött
az egész Kárpát-medencét érintő Szent László út kiépítése az RMDSZ Ügyvezető
Elnöksége és az Iskola Alapítvány szervezésében. Az örökségút első körben 44
település magyarságát vonja be a nagyszabású projektbe. „Hálózatba szervezzük azokat a magyarlakta településeket, ahol a mai
napig fellelhető az Árpád-házi király öröksége. A projekt által az erdélyi
magyar emberek megismerhetik és megmutathatják értékeiket, a turizmus által
munkahelyeket, jobb életkörülményeket teremthetünk, a helyi termékek piacát is
növelhetjük. A projekt megerősítheti az emberekben azt az érzést, hogy érdemes
itthon, Erdélyben tervezni jövőt, mert olyan értékeink vannak, amelyekre
büszkék lehetünk, s amelyeket hasznosítva jobban tudunk élni” –
tájékoztatott Hegedüs Csilla kultúráért felelős ügyvezető alelnök szerdán,
január 25-én.
A Szent László út Erdélyben és Észak-Magyarországon 44
helyszínt tartalmaz: Erdélyből Bihar, Hargita, Hunyad, Kolozs, Kovászna, Maros
és Szilágy megye 32 települése szerepel benne egyelőre, Magyarországról pedig
12 település. „Az út kiépítésének első
lépéseként megvalósul a 44 helyszín kutatása, az illető településeket és a
teljes utat bemutató kiadványok készülnek. Az útvonalat interaktív honlap és
komplex marketingterv teszi majd vonzóvá minden érdeklődő számára, amelyekkel
elsősorban a fiatalabb korosztályt szeretnénk megszólítani” – mutatott rá
Hegedüs Csilla.
Az ügyvezető alelnök elmondta: a szervezők egyik
célja, hogy megismertessék a világgal a Szent Lászlóhoz kapcsolódó értékeket,
ezt pedig modern eszközökkel tegyék. Olyan helyekre vonzanák a turistákat, ahol
hagyományosan nem fordulnának meg, növelve a magyarlakta térségek
látogatottságát, ezáltal pedig munkahelyeket létesítenének olyan közösségekben,
ahol nagy szükség van rájuk. A projekt következő, nagyobb lépéseként uniós
pályázatok segítségével térképeznék fel a teljes Kárpát-medencében a lovas
király nevéhez kapcsolódó helyszíneket.
„A cél az,
hogy egy közös érték mentén összekössük a kárpát-medencei magyarságot, emellett
azonban ne csak a Szent Lászlóhoz kapcsolódó értékeket mutassuk meg, hanem az
erdélyi értékek minél nagyobb skálájára hívjuk fel a figyelmet, és
hasznosíthassuk ezeket a turizmus segítségével” – tájékoztatott az örökségvédelmi
szakember. Hozzátette: az utat Magyarország Kormányával együttműködve
összekötik a Szent László évvel, azért is indul idén, a két projekt pedig
egymást támogatja. Konferenciát, kiállítást, rendezvényeket is szerveznek. Az
örökségút épített örökségi elemeket (például Szent László falképeket),
mondavilághoz kapcsolódó helyszíneket, valamint Szent László nevét viselő
településeket érint. „A kutatás azt is
elősegíti, hogy újabb helyszíneket fedezzünk fel, a cél pedig az, hogy Erdélyt
teljesen lefedjük” – jelentette ki Hegedüs Csilla, majd hozzáfűzte: egy
teljes Erdélyt lefedő telefonos applikáció is készül majd, amely jelentősen
növelheti a régió turisztikai vonzerejét.
A projekt lebonyolításában erdélyi és
észak-magyarországi örökségvédelmi és turisztikai szakemberek, valamint a
Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a Babe?–Bolyai Tudományegyetem
oktatói, valamint az RMDSZ megyei és helyi szervezetei is részt vesznek.
1 csatolt webcím
http://rmdsz.ro
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA