Közmeghallgatás az EP-ben az emberjogi bűnök elszámoltathatóságáról
MÁÉRT - 2017. január 26., csütörtök 12:07

2017. január
25-én a büntetlenség elleni küzdelemről és a nem állami szereplők által
elkövetett, emberi jogokat sértő bűncselekmények elszámoltathatóságáról tartott
közmeghallgatást az unió törvényhozásának Emberi Jogok Albizottsága (DROI). Andrew Clapham nemzetközi jogot oktató
genfi professzor, Mark Kersten
torontói kutató és Stéphanie Maupas francia
újságíró összefoglaló tájékoztatást nyújtottak az elszámoltathatóságról,
valamint a nemzetközi közösségnek, különös tekintettel az Európai Uniónak ezen
a téren tett erőfeszítéseiről. A szakértők a nemzetközi elszámoltathatóságról
szóló elméleti vita központi kérdéseit ismertették, és a fennálló jogi
szabályozások keretében az ún. Iszlám
Állammal (ISIS) szembeni gyakorlati lépések megtételét szorgalmazták, a
legsúlyosabb bűntények elkövetőinek felelősségre vonása érdekében.
A
rendezvényen Laura Passoni belgiumi
fiatalasszony (képünkön) is részt vett, akit 2014-ben az ISIS behálózott, majd kiskorú
gyermekével Szíriába csábított, ahol utólag döbbent rá arra, hogy egy brutális terrorszervezet
csapdájába került, melynek fogságából csak rendkívüli erőfeszítések árán volt
képes megszökni. Hazájába visszatérve erkölcsi kötelességének tartja, hogy
megismertesse a világgal, a kísértéseknek kitett nyugati fiatalokkal az Iszlám
Állam valódi arcát, ezáltal védelmezve őket attól, hogy az ő sanyarú sorsára
jussanak.
Az elhangzó
felszólalások rendjén Tőkés László erdélyi
EP-képviselő mindenekelőtt aziránt érdeklődött, hogy egy mai belgiumi fiatal
egyáltalán miként juthat el odáig, hogy szélsőséges dzsihadisták társaságába
kerüljön, és hogy azok behálózhassák. Ez a romániai vagy magyarországi
keresztény ifjúság körében szinte elképzelhetetlen volna. Erdélyi képviselőnk
jogi viszonylatban viszont azt javasolta, hogy amiként a nácik felelősségre
vonásával a nürnbergi törvényszék, a balkáni háborúban elkövetett az iszlám terrorizmus kirívó, emberiség elleni
bűncselekményeinek a megítélését is egy önálló büntetőbíróság hatáskörébe
kellene utalni.
Az Európai
Parlament 2014–2019-es ciklusa most elkezdődött második felének legelején, ezen
a héten az egyes szakbizottságok új vezetőségét is megválasztották. Az emberi
jogi bizottság élére Pier Antonio Panzeri
olasz szocialista képviselő került, a négy alelnöki tisztség egyikébe pedig Tőkés
Lászlót ismét visszaválasztották.
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA