Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Cseke Attila: az RMDSZ szenátusi frakciója megszavazta a büntető és a büntetőeljárási törvénykönyvek módosítását elutasító 14-es sürgősségi kormányrendeletet
MÁÉRT - 2017. február 14., kedd 14:24

A parlament felső háza február 14-i plenáris ülésén tárgyalta első házként a kormány 14-es sürgősségi kormányrendeletét, amely a 13-as számú, büntető és büntetőeljárási törvénykönyvek módosítását célzó sürgősségi kormányrendeletet hatályon kívül helyezi.
„A Romániai Magyar Demokrata Szövetség nem ért egyet a sürgősségi kormányrendeletek révén történő törvényhozással, főleg nem a büntető és a büntetőeljárási törvénykönyvek esetében. A két jogszabályt módosítani kell, hiszen az Alkotmánybíróság csak tavaly több mint 40 pontban találta alaptörvénybe ütközőnek a btk-t. A szükséges korrekciók elvégzése azonban a parlament feladata, törvénymódosító javaslatok elfogadása révén. A parlamenti szavazást pedig széleskörű szakmai vitának kell megelőznie. A kormány tévedett akkor, amikor a 13-as sürgősségi rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet, akkor is, ha az ebben foglalt rendelkezések egy része megfelel az Alkotmánybíróság határozatainak. Ezért az RMDSZ szenátorai ma megszavazták a 14-es sürgősségi rendeletet, amely hatályon kívül helyezi a 13-as rendelet előírásait” – nyilatkozta Cseke Attila, a Szövetség felsőházi frakciójának vezetője a mai plenáris ülést követően.
A szenátus plénuma első házként február 14-én szavazott a 14-es sürgősségi kormányrendeletről. A jogszabályról döntő fórumként a képviselőház szavaz majd.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.