Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Tőkés László a KMKF ülésén
MÁÉRT - 2017. március 27., hétfő 15:00

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának 2017. március 24-i, budapesti plenáris ülésén Kövér László házelnök a nemzetállamok demokratikus legitimitása mellett foglalt állást. Ugyanakkor Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt a szomszédos nemzetállamokkal való, valamennyi fél érdekeit szolgáló, szoros együttműködést támogatták.
A KMKF plenáris ülésének zárónyilatkozata ezzel együtt kifejezte azon meggyőződését, hogy a szülőföldön való megmaradás, gyarapodás biztosítéka a különböző autonómiaformák megvalósításával érhető el, ennek érdekében támogatja az erdélyi magyarság ez irányú törekvéseit mind a kulturális autonómia terén, mind a Székelyföld területi autonómiája tekintetében, és ezt illetően a párbeszédet tartja az egyetlen útnak.
Az elhangzottakkal és a leírtakkal összhangban Európa jövőjének útját, illetve az Európai Unió jelenlegi válságából kivezető utat nem az identitásvesztő globalizmus és a nemzetidegen internacionalizmus, hanem a szuverén és önálló nemzetek Európájának útján és együttműködésével kell keresni. Ebben az Európában a nemzetállamok mellett és azokkal együtt a kisebbségi nemzeti közösségeknek is teljes létjogosultságot kell biztosítani.
A KMKF alkalmával elhangzott felszólalásában Tőkés László európai képviselő a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához – melyre egyébként a jelen lévő Verestóy Attila szenátor és kortársai is a kolozsvári Szent Mihály-templomban felesküdtek. Az erdélyi magyar közösség önrendelkezésének a kivívása egyet jelentene bonyolult és megoldatlan kisebbségi létünk „gordiuszi csomójának” az átvágásával – jelentette ki erdélyi képviselőnk.
Tőkés László ugyanakkor elismerését fejezte ki az RMDSZ jelen lévő elnökének és parlamenti képviselőtársainak a legutóbbi – 2016. decemberi – országos választások alkalmával történt „pálfordulásukért”, nevezetesen azért, hogy a magyarországi „politikai ciánszennyezés” egykori vádjától, valamint a nemzeti politikai irányvonalat relativizáló „egyenlő távolság elvétől” végre eljutottak a Fidesz-KDNP kormány által megtestesített nemzeti együttműködés vállalásáig. Reményét fejezte ki, hogy a – Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bölcs félreállításával – megválasztott új magyar bukaresti képviselet kitart ezen az úton. Fenntartásait sem hallgatva el, bizakodással terjesztette elő azon javaslatát, hogy az RMDSZ mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyar, székely autonómiáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács kezdettől fogva, mindmáig következetesen tartja magát a kolozsvári autonómianyilatkozathoz, és megalkuvás nélkül kiáll az erdélyi magyarság önrendelkezési követelései mellett – mondotta képviselőnk, aki egyben a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) küszöbön álló brüsszeli kihelyezett ülésére is meghívta a tagszervezeteket.
A KMKF záró részében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott örömmel értékelte az autonómia ügyében megvalósult tavalyi együttműködést, külön is kitérve a KMAT ezen a téren végzett munkájára. Mindazáltal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy versenyfutás helyett együttműködésre van szükség, és ameddig versengő autonómiakoncepciók állnak egymással szemben, addig igen nehéz melléjük állni. Éppen ezért minden esetben egy-egy egységesen támogatott, közösen vállalt autonómiafelfogás jelentheti a megoldást – mondotta a politikus.
A magyar kormány föltétlen támogatásával egy olyan európai jövőben bízik, és ezért cselekszik az EMNT, amelyben a szomszédos országokba szakadt nemzeti közösségeink is otthonra találnak. Ennek előfeltétele viszont egyedül az autonómia lehet. Amint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbb is kifejtette: „az autonómiaköveteléseket soha sem szabad feladni (…), jár ez nekünk, hiszen a magyarság soha nem kért olyat, amire az Unióban ne lenne precedens, és amit nem tudnánk alátámasztani”.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.