Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A közösségi események központja lesz a laskói ifjúsági otthon
MÁÉRT - 2017. május 10., szerda 11:55

Pár héttel ezelőtt még a falu egyik leglepusztultabb pontja volt ez az épület, hamarosan pedig ismét a közösségi események központja lehet. - Az egykori ifjúsági otthonban otthont teremtünk a fiataloknak, és újra tudnak majd rendezvényeket tartani a falusiak – mondja Munk Erik, a laskói Ifjúsági Egyesület és a helyi HMDK-szervezet elnöke, aki az elmúlt időszakban sokat tett azért, hogy a település lakossága ismét egységes legyen, és számos terve van az elkövetkező időszakra is.
 
Az épület
A település központjában található egyszintes épületet a második világháború után vették el jogos tulajdonosától. Miután 1946-tól a tulajdonjog átszállt a községre, az évek során több bérlője is volt a helyiségeknek. A hetvenes években kezdték el művelődési házként használni (és ifjúsági otthonnak nevezni), majd 1985-ben átalakították és felújították. Az ún. békés reintegráció (19917) után az épület tulajdonjoga átszállt a Bellyei járásra. Majd az épület fenntartója a HMDK lett, amely a Bellyei járással egy 15 évre szóló használatba vételi szerződést kötött, és az objektumot az első Orbán-kormány újjáépítési segélyéből, mintegy 300 ezer kúnából felújította.
2004-ben a megyei államigazgatási hivataltól egy végzést kapott a HMDK és a Bellyei járás is, mely szerint a volt tulajdonosok 1930-ban született lánya az épület új gazdája. A határozat szerint a HMDK-tól mint befektetőtől és az épület fenntartójától a tulajdonos még öt évig nem kaphatta meg az épületet. A HMDK vezetői haladéktalanul felajánlották a tulajdonosoknak, megvásárolják az épületet, hogy a volt mezőváros ne maradjon nagyobb rendezvények megtartására alkalmas épület nélkül. Miután lejárt az öt év, azt is fölajánlották, hogy a Bellyei járással közösen megveszik az épületet, de az akkori laskói faluvezetés ezt nem támogatta.  Ekkor közösségi ház nélkül maradt a nagy múltú település, a falusiak a lakodalmakat, keresztelőket kénytelenek voltak más településeken megtartani, és bálokra, egyéb mulatságokra sem kerülhetett sor Laskón.
Az egység és a tenni akarás új otthona
Régóta dédelgetett álom vált azzal valóra, amikor néhány hete a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének - Jankovics Róbert zágrábi parlamenti képviselőnek köszönhetően - a horvát állami költségvetésből kapott támogatásból sikerült megvásárolnia az egykori laskói ifjúsági otthon épületét, amely a laskói Ifjúsági Egyesület és a helyi HMDK-alapszervezet székháza lesz, de mindenki előtt nyitva áll majd.
- Mi eddig is egy egységes faluközösségért dolgoztunk, minden egyes programunk ezt a célt szolgálta, legyen szó adventi, húsvétváró vagy egyéb rendezvényről. Az épület használatát illetően is ez a célunk. A helyi ifjúságnak évek óta nincs megfelelő helyisége, így elsősorban az ő számukra szervezünk majd rendszeresen kulturális és szabadidős tevékenységet. A helyi vadászegyesülettel is jó az együttműködés, így nagyobb összejöveteleiket ők is itt tartják majd. A nyugdíjasok szervezete, de mindenki előtt nyitva áll az ajtónk – mondja Munk Erik, a laskói ifjúsági egyesület és a helyi HMDK-alapszervezet elnöke, aki hozzátette azt is, hogy jól halad az épület felújítása.
Az épület újbóli megnyitása alkalmából május 19-én egy bált szerveznek.
- A közösségi épület hiánya falunk közösségi, kulturális életét hátrányosan érintette az elmúlt években, ezen szeretnénk most jelentős mértékben változtatni – közölte Munk Erik, aki elmondta azt is, hogy az idei falunapon központi szerep jut majd az ifjúsági otthonnak, amelyet a helyi egyesületekkel közösen szerveznek, és egyéb programokon is gondolkodnak, mindennek az a célja, hogy újra pezsgő kulturális és közösségi élet legyen Laskón.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.