Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Figyelnek az idősekre a haraszti fiatalok
MÁÉRT - 2021. március 26., péntek 12:35

A Lacházi járás magyar kisebbségi önkormányzata és a Haraszti Ifjúsági Egyesület megajándékozta a járás legidősebb magyar lakosát, Szemes Józsefet 93. születésnapja alkalmából.  
A Haraszti Ifjúsági Egyesület 2016-ban jött létre, azóta meghatározó szerepet tölt be a falu közösségi életében. Rendes körülmények között számos programot szervez, kézműves foglalkozásokat gyerekeknek, központi májusfát állít, nőnap alkalmából virágot oszt, egyik legjelentősebb rendezvénye pedig a rostélyverseny, számos csapat vesz részt a szabadtéri zenés programon.
Tavaly karácsonykor egy régi hagyományt élesztettek újjá, mégpedig a betlehemezés szokását, melynek lényege, hogy háztól házig járnak a gyerekekkel, akik karácsonyi énekekkel teszik szebbé az idős emberek számára az ünnepet.  Az egyesület tagjai tisztelik az időseket, fontosnak tartják a velük való törődést.
Múlt héten a Lacházi járás egyik legidősebb lakosát, Szemes József bácsit köszöntötték fel 93. születésnapja alkalmából.
Szemes József Lacházán él, itt született 1928-ban. A falu általános iskolájába járt 4. osztályos koráig, a második világháború kitöréséig. A világégés után töltötte le sorkatonai szolgálatát, majd leszerelése után megnősült. Felesége, Katica néni 48 évnyi házasság után hunyt el. Három gyerekük született, négy unokával és nyolc dédunokával büszkélkedhetnek.
Élete során dolgozott a mezőgazdaságban, gyárban, öntödében, a nehéz fizikai munka megviselte egészségét. ’83-ban vonult nyugdíjba, az akkor kezdődött időszakot háztáji földműveléssel töltötte, alkalomadtán napszámba járt, és a társasági élet is mindig fontos volt számára. A magyar közösség sorsát is mindig szívén viselte. Örült a haraszti fiatalok látogatásának.
- Az ifjúsági egyesület tagjaiként fontosnak tartjuk az idősek iránti tiszteletet, ugyanis ők azok, akik tapasztalatban előttünk járnak, akiktől tanulhatunk, másrészt pedig közülük többen is méltatlan körülmények között élnek, egyedül, pedig szebb időskort érdemelnének. Egyszer majd mi is megöregszünk, és majd mi is hasonló törődésben szeretnénk részesülni – nyilatkozta lapunknak Csiszár Norbert, a Haraszti Ifjúsági Egyesület vezetője, a Lacházi járás magyar kisebbségi önkormányzatának elnöke.
Hozzátette, ifjúsági egyesületük mindig odafigyelt a rászorulókra, de az idősekre és a gyerekekre is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.