Pázmaneum Polgári Társulás
A Felvidékről kitelepített magyarokra emláékeztünk
Külhoni civil szervezetek - 2021. április 15., csütörtök 21:28

A Pázmaneum Társulás a járványügyi előírások miatt idén rendhagyó módon emlékezett meg a felvidékről kitelepített magyarok emléknapjáról, április tizenkettedikéről a Magyar Megmaradásért polgári társulás általa emelet dunaszerdahelyi emlékműnél.
Karaffa Attila, a Pázmaneum ügyvezető elnöke az emlékmű előtt állva köszöntötte az online felületeten közvetített esemény nézőit. "Ma azokról a magyar emberekről, családtagokról emlékezünk meg, akiktől az akkori rendszer emberei elkoboztak mindenüket és marhavagonokba kényszerítették őket. Mind a mai napig sem bocsánatot nem kértek ezektől az emberektől és kárpótlás sem érte őket” – hangzott el beszédében. Majd Bíró Eszter, a Kodály Zoltán Alapiskola tanulója Sajó Sándor Magyarnak lenni című művét szavalta el.
Ezt követően Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke tartott történelmi visszatekintést. A Beneš-dekrétumokban fogalmazták meg a magyarok jogfosztottságát, vagyonuk elkobzását, megszüntették az iskolákat, a kulturális szervezeteket. A csehek és a szlovákok nemzetállamának létrehozása volt a cél. "A deportálás volt talán a legkegyetlenebb mind közül, hiszen az embereknek úgy kellett elhagyniuk a házaikat, hogy idejük sem volt összecsomagolni. 20 és 40 ezer közé tehető azon magyarok száma, akiket elvittek a szudéta területekre – az időközben elüldözött németek helyére –, hogy ott rabszolgamunkásként dolgozzanak. e kell törölni őseinkről a kollektív bűnösség bélyegét, és helyre kell hozni a második világháborút után meghozott rossz döntéseket”” – mondta el Berényi József.
Vass Virág, a Vámbéry Ármin Gimnázium diákja Egy marék földet – Egy kitelepített magyar kívánsága című szavalata után a város vezetősége megkoszorúzta az emlékművet.


1 csatolt kép
A dunaszerdahelyi emlékmű
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.