Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Ülésezett az Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat
MÁÉRT - 2021. június 11., péntek 21:20

Kedden került sor az Eszék-Baranya megyei magyar kisebbségi önkormányzat soros ülésére. A tanácskozáson a közösséget érintő aktualitásokról volt szó.
A megyei magyar kisebbségi önkormányzatok közül az Eszék-Baranya megyei testület bír a legnagyobb súllyal, hiszen itt él a horvátországi magyarság döntő többsége. Tavalyelőtt május óta a HMDK által vezetett tanács múlt kedden ismét összeült, hogy megvitassa az aktualitásokat.
Az ülés a napirendi pontok meghatározása után elnöki beszámolóval folytatódott, melynek során Matijević Olivér többek között beszámolt azokról a tanácskozásokról, amelyeken a kisebbségi önkormányzat vezetőjeként vett részt, illetve azon megkeresésekről és fejlesztésekről melyek az önkormányzathoz érkeztek.
- Önkormányzatunk a pandémia évében sem tétlenkedett, igyekeztünk minden téren a közösségünk javát szolgálni. Az elmúlt időszakban számos megkeresést kaptunk nemzettársainktól, akiknek a legkülönbözőbb élethelyzetekben tudtunk segíteni - mondta Matijević Olivér elnök, aki hozzátette, továbbra is azt szeretné, hogyha az emberek megkeresnék őt problémáikkal.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.