Erdélyi Magyar Szövetség
Ha kell, tüntetnek is az autópályák hiánya miatt
MÁÉRT - 2021. június 21., hétfő 08:41

Két időszerű témában tartott sajtótájékoztatót Nagyváradon Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke.
Tizenhét éve húzódik az észak-erdélyi autópálya építése, Biharban pedig ahelyett, hogy épülne az újabb szakasz, szerződésbontásról lehet hallani. A pandémiás válsághelyzet miatt az építőanyagok ára az egekig szökött, így nem meglepő, ha a kivitelező meggondolja, hogy elvégezze a munkát ilyen feltételek mellett – mutatott rá a néppárt elnöke.
Beszédes szám, hogy a 2004 óta húzódó, tragikomédiába hajló ütemű autópályaépítés ideje alatt 13 kormány 21 közlekedési minisztere 97 kilométer kivitelezésére volt képes. Ez amellett, hogy teljes romániai politikai osztály csődjét jelenti, rávilágít arra a tényre, hogy a szocialistáktól a liberálisokon át az RMDSZ-ig bezárólag minden párt képviselői legalább egy tucat alkalommal megígérték, hogy az autópálya kérdése megoldódik. Az RMDSZ egyenesen 2016-os kormányra lépése feltételéül szabta az autópálya megépülését, ami innen, 2021-ből nézve jól láthatóan nem sikerült – fűzte hozzá a pártelnök.
Az autópályák kérdésének az ad szomorú aktualitást, hogy a román országos helyreállítási terv (PNRR) keretében elkölthető hatalmas összegeket nem a megkezdett, majd félbehagyott projektekre fordítják, hanem teljesen újakat dolgoztak ki, így az észak-erdélyi (Bors–Brassó) autópálya csak mintegy harminckilométernyi szakaszára jut ebből a forrásból. Az országos helyreállítási terv értelme éppen az lett volna, hogy a létfontosságú, elakadt terveket kilendítse a holtpontról, ezért érthetetlen az illetékesek hozzáállása a kérdéshez. Éppen ezért a Néppárt – amennyiben valóban szerződésbontásra kerül a sor – félpályás útlezárással szeretné a hazai és nemzetközi közvélemény figyelmét felhívni a kérdésre. „Nekünk létkérdés az autópálya, de Bukarestnek is az lenne az érdeke, hogy az infrastrukturális hálózat Európával kösse össze az országot, ne pedig Moldovával” – fogalmazott a Néppárt elnöke. A Nagyvárad–Kolozsvár szűk közlekedési folyosó gyakori halálos balesetek helyszíne, ez is sürgeti, hogy tizenhét év után végre megnyugtatóan rendeződjön ennek a szakasznak a helyzete.
Másodsorban Csomortányi elmondta, tartják magukat ahhoz a megoldási javaslathoz, mely a kulturális minisztérium hatáskörébe utalná a nagyváradi színházak működésének finanszírozását, konkrétan a bérek és más működési költségek tekintetében. A magyar és a román teátrum önállóságának teljes megőrzését ez szavatolná, ha már a megyei közgyűlés nem képes vagy nem hajlandó a teljes finanszírozásra. A pártelnök elmondta: online és papír alapon is zajlik az aláírásgyűjtés a színházak ügyében, ezt természetesen folytatják a nyári szabadságolások idején is, még akkor is, ha a többi politikai-társadalmi szervezet nem igazán reagált a kezdeményezésükre.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.