Pázmaneum Polgári Társulás
Szent Korona Emlékplakettet adományoznak Karaffa Jánosnak
Külhoni civil szervezetek - 2021. július 29., csütörtök 08:54

A Szent Korona Ünnep alkalmából idén is kiosztotásra kerül a Szent Korona Emlékérem. Ipolybalog Községi Hivatala és az ipolybalogi plébániahivatal olyan személyeknek és intézményeknek adományozza az emlékérmet, akik és amelyek tevékenységükkel hozzájárulnak a felvidéki magyarság, illetve az összmagyarság megmaradásához. György Ferenc ipolybalogi plébános értesítette Társulásunkat, hogy a XVII. Szent Korona ünnepségen Szent Korona Emlékérmet adományoznak a nemrégiben elhunyt ThDr. Karaffa Jánosnak, a Pázmaneum Társulás alapító elnökének augusztus 1-jén.
Az ünnepi megnyitó a falu főterén kezdődik 10 órakor, majd 10.30 órakor kerül sor az ünnepi főpapi szentmisére a Kápolna–dombon. A szentmise főcelebránsa ThDr. Mons. Varga Lajos váci segédpüspök. Ünnepi beszédet mond Kun Ferencz a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.