Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az Érmelléki Hagyományőrző és Kézműves Napról
MÁÉRT - 2021. augusztus 6., péntek 00:29

Az idén is megtartották az Érmelléki Hagyományőrző és Kézműves Napot, a járványügyi biztonsági óvintézkedések betartásával. Ez a rendezvény immár a kilencedik volt, amelyre mintegy hetven érmihályfalvi és környékbeli gyerek regisztrált a legkisebbektől a középiskolás korúakig. A helyszín, akár csak a tavalyi esztendőben, most is az Érintő Egyesület székhelye volt, amit az Érmelléki Gazdák Egyesületének helyiségeivel egészítettek ki. Az ésszerű helykihasználás és az óvatosság arra ösztönözte a szervezőket, hogy a tevékenységet kis csoportokban, néhány felnőtt felügyelete mellett végeztessék.

Az évente megtartott rendezvény célja az, hogy a nyári vakációban a gyerekek megismerhessék a népi hagyományaink hasznosságát és célját.  A dolgozni kívánó gyerekek július 31-én, szombaton előre kiosztott sorszám szerint jelentek meg a helyszínen. Itt lehetőség volt megfesteni népi motívumokkal az üvegtárgyakat, családi körben hazavitték kihímezni az üvegpohár alá az alátétet. Az üvegfestés hosszú asztalok mellett zajlott, betartva az egymás közötti másfél méter távolságot. A füles bögréken az előrajzolt motívumokat minden gyermek a saját ízlésének, fantáziájának megfelelően festette ki.

Kreatív munka volt a papír-újrahasznosítás. Miután végső formát kapott, különböző díszítések kerültek az újrahasznosított papírra, ami falra akasztható. A falidísz alapja, hordozófelülete lécekre ragasztott merített papír volt, amelyre a feladat szerint a gyerekeknek száraz virágból, növényi magvakból kellett díszítőelemeket ragasztani. Ez utóbbiakat is a szervezők biztosították csakúgy, mint a hímzés anyagát és a színes fonalat. Ezen utóbbi kellékeket minden gyerek hazavihette, és otthon végezhette el a munkát a szülők felügyelete mellett. A kész munkákat a kis alkotók most is megtarthatták.

Az Érintő Egyesület tagsága, valamint néhány pedagógus, szülő, nagyszülő és ifjú is rendszeresen kivette a részét az előkészítő, oktató és irányító munkákból. Az eddigi rendezvényeken a következőkkel foglalkoztak: korongozás, magyar írásos varrás, keresztöltéses varrás, matyó hímzés, kalocsai hímzés, mézeskalácssütés és díszítés, nemezelés, üveg-, porcelán- és kerámiafestés, lapító, kulcs- és tükörtartó festése, tojáshímzés, tűpárna és fésűtartó készítése, gyertyaöntés, konyhai kendő kivarrása régi mondásokkal, búzafonás, papírfonás stb.

Czeglédi Júlia főszervező az emléklapok kiosztása után elmondta: 2021-ben is köszönet illeti az anyagi támogatókat, a Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alap közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságát és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, amelyek már kilenc éve biztosítják a rendezvény létrejöttét – írta az Érintő Egyesület.

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.